Ezek a színésznők még a forgatáson is hisztiznek

Jennifer Aniston
Vágólapra másolva!
Sok sztár csak a külvilág felé mutatja barátságos mosolyát, a valóságban igazi hisztérika, akivel rémálom együtt dolgozni, hiszen még a forgatáson sem fogja vissza magát. Erről szerencsétlen kollégák tudnának a legtöbbet mesélni – és mesélnek is.
Vágólapra másolva!

Katherine Heigl

A Grace klinika sztárja rövid úton kikerült a jól fizetett hollywoodi színésznők táborából, aminek legfőbb oka a modora. Heiglről csakhamar elterjedt, hogy kiállhatatlan a kollégáival, ráadásul nyilvánosan ócsárolja is őket. A két leghíresebb incidens, ami hozzá köthető, amikor Felkoppintva című filmjét szexistának nevezte, illetve amikor visszalépett az Emmy-jelöléstől, mert szerinte rosszul volt megírva a szerepe.

Robert Luketic rendezővel a Csúf igazság forgatásán Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

„Minden egyes forgatási napon képes volt megkeseríteni mindenki életét.

Az állandó akadékoskodása miatt még az is problémát okozott, hogy véglegesítsék a szerződését a stúdiónál” – fakadt ki rá egy kollégája.

Sharon Stone

Az Elemi ösztön sztárja – akit mostanában az Agent X című sorozatban láthattunk – egy igazi nagybetűs Díva. Talán azért, mert (ahogy arról korábbi összeállításunkban is írtunk) kivételes intelligenciával rendelkezik, vagy mert magasra jutott, esetleg egyszerűen nem tud megküzdeni az öregedéssel, és másokon vezeti le a feszültséget, de az egykori szexbomba állítólag szinte mindenkivel lekezelő.

Az Un ragazzo d'oro forgatásán Forrás: Andreas Solaro / AFP

„Ő az az ember az egész földgolyón, akit a leginkább rühellek. Az elejétől a végéig százszázalékos r*bancként viselkedett velem.

– panaszkodott rá egy site-on egy korábbi asszisztense.

Lindsay Lohan

A botrányhősnőről ittas vezetéstől kezdve a börtönbüntetésen át a kokainozásig és a bolti lopásig sok rosszat lehetett hallani az elmúlt években – és a jelek szerint a forgatásokon sem fogja vissza magát. Egyrészt képtelen időben megjelenni a helyszínen, másrészt ha végre felbukkan, nagyon megerőltető vele a közös munka. Az új-zélandi színész, Grant Bowler legalábbis ezt mesélte.

Gary Marshall-lal a jelek szerint jól kijött az Anya, lánya, unokája forgatásán Forrás: Kobal / The Picture Desk

Bowler a Liz & Dick című életrajzi drámában játszott együtt Lohannel, és elárulta, hogy elég kemény menet volt. A színész azt mesélte, hogy a színésznő igen nehéz ember (már ami a jellemét illeti), és kifejezetten nagy kihívást jelentett együtt dolgozni vele. Bowler ugyanakkor nagyon lojális volt, mert többféleképpen is megvédte kollégáját. Szerinte ugyanis

nem igazságos a színészektől elvárni, hogy csodálatos emberek legyenek, amikor például a jogászoktól sem várjuk ezt.

Másrészt Lohan nehéz természete még jót is tett a kémiának kettejük között (Elizabeth Taylort és Richard Burtont formálták meg, akiknek hírhedten viharos volt a kapcsolatuk). Harmadrészt pedig úgy véli, az okozhatta elsősorban a problémát, hogy Lohannek nehéz lehetett kitörnie abból a „party girl” szerepkörből, aminek elkönyvelték.

Jennifer Aniston

Ki gondolta volna, hogy kedvenc mosolygós jóbarátunk, Rachel Green megformálója is a hisztérikák sorait erősíti? Aniston ráadásul saját maga tesz rá dívás magatartására azzal, hogy elszeparálja magát a stáb többi tagjától. Egy névtelen forrás szerint kilométerekkel messzebb helyezteti el a forgatáson a többi lakókocsitól a maga luxusjárművét, és még ebédidőben sem hajlandó keveredni a többiekkel.

A Megőrjít a csaj forgatásán is elég távolságtartónak tűnik Forrás: Dennis Van Tine / Geisler-Fotopress / DPA / AFP

„Mindennap ebédnél a teljes stáb összegyűlt a közös étteremben, és mind együtt ültünk le enni.

Csak gyorsan magához ragadott valamit, aztán elhúzott” – mondta a bennfentes. Aniston ráadásul másoktól is elvárja a különleges bánásmódot – azzal például, hogy azt akarja: a stúdió fizesse a saját személyi fodrászát, akit még a forgatásokra is magával akar vinni, és akinek hetente 50 ezer dollár a gázsija.

Jennifer Lopez

Sharon Stone-hoz hasonlóan J. Lo is elsősorban asszisztensei életét keseríti meg túlzó elvárásaival. A színész-énekesnő igazi emberkínzónak tűnik azzal, hogy beosztottjának a hét hat napján, napi 12 órában a rendelkezésére kell állnia, bármikor útra késznek kell lennie, fel kell találnia magát bármely külföldi országban, az éjjel-nappali telefonos ügyelet pedig már szinte magától értetődik. A pelenkacserétől kezdve a főzésen át a legkülönfélébb dolgok megszervezéséig mindent neki kell csinálnia.

Túl sokat követel? Forrás: Ethan Miller / Getty Images North America / AFP

Mindemellett pedig az illetőnek vastag bőrrel is kell rendelkeznie, hiszen

ha akad bármi, ami nem felel meg a sztár elvárásainak, azonnal hisztériázni kezd.

És hogy ezek után ki akar ezzel a horrordívával együtt dolgozni? Az igazság az, hogy elég sokan, mivel negatív tulajdonságait hatalmas fizetéssel ellensúlyozza, továbbá azzal, hogy személyi asszisztense segédkezhet neki felöltözni a vörös szőnyeges megjelenések és fotózások előtt. Valljuk be, így már azért sokan cserélnénk az illetővel.

Teri Hatcher

„Hogy tudjátok: a jövőbeli kalandjaitokhoz visztek magatokkal egy kis darabot a szeretetünkből és a hálánkból is. Köszönjük ezt a varázslatos nyolc évet. Szeretettel: Eva, Marcia, Felicity és Vanessa” – állt azon az ajándékkísérő kártyán, amit a Született feleségek színésznői a stábnak adott ajándék bőröndök és táskák mellé raktak. Az aláírások közül kimaradt Teri Hatcher neve, amit partnernői szándékosan rendeztek így, mert nem szívelték a nehéz természetű színésznőt.

Teri Hatcher és Nicollette Sheridan a Született feleségekben Forrás: Kobal / The Picture Desk

Egyesek szerint Hatcher nemcsak szerelmes saját magába, de még rosszindulatú is. Marc Cherry, a Született feleségek ötletgazdája például azt mesélte, hogy a sorozatban szintén játszott Nicollette Sheridan egyszer elpanaszolta neki, hogy

Gwyneth Paltrow

A nemrégiben a Glee – Sztárok leszünk! című sorozatban is vendégszerepelt színésznő híres arról, milyen barátságtalanul viselkedik kollégáival a forgatásokon – valahogy mindig eléri, hogy a másik kényelmetlenül és kínosan érezze magát. A helyzet még inkább fokozódik, ha olyasvalakiről van szó, akiben Paltrow vetélytársat lát. Egyes leírások szerint a Vasember 2. forgatásán például nem volt nyíltan goromba Scarlett Johanssonnal – hiszen alkalma sem volt rá, mivel szándékosan kerülte, egy szót sem volt hajlandó váltani vele.

Gwyneth Paltrow a Vasember 2-ben Forrás: Kobal / The Picture Desk

A sztár ráadásul a legnevetségesebb dolgok miatt is hajlandó kivágni a hisztit. A forgatásokon ugyanis nemcsak a rivális színésznőket próbálja elkerülni, de még azt is, hogy mások vizével érintkezzen. Egy bennfentes szerint szintén a Vasember 2. forgatásán fordult elő, hogy azt követelte: valaki szárítsa meg az edzőteremben a zuhanyzót, mert ő

nem hajlandó kapcsolatba kerülni azzal a vízzel, amit az előtte zuhanyzó ember használt.

Lea Michele

Nem Gwyneth Paltrow az egyedüli a Glee színészei közül, akivel nehéz kijönni. Lea Michele ugyan az Instagram-oldala alapján kifejezetten szimpatikus ember benyomását kelti, de partnernője, Kate Hudson ezt másképp gondolja. Hudson is vendégszerepelt ugyanis a Glee-ben, és tapasztalatai alapján azt a következtetést vonta le Michele-ről, hogy

Egyszer például, amikor technikai probléma adódott, állítólag rögtön felpattant, hogy odébbálljon, mert neki más tervei voltak.

Régebben szerényebb volt: könnyekig meghatva egy díjátadón Forrás: Kevin Winter / Getty Images North America / AFP

De a színésznő nehéz természete nemcsak a forgatásokon ütközik ki – a nyilvános eseményeken, partikon és díjátadó gálákon is hervasztó a viselkedése. Egyszer a Glee egyik premierpartiján nem volt hajlandó kimozdulni az elkerített VIP-szekcióból: a rajongóira panaszkodott, és több testőrt követelt. Az biztos, hogy ha Michele így folytatja, a rajongók tömegétől egyre kevésbé kell majd tartania.