Elkészítheti a Bocuse d'Or győztes menüsorát

Budapest, 2016. május 11. Széll Tamás magyar séf a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2016. május 11-én. Az európai döntőn húsz ország legjobb séfjei közül választják ki azt a 11-et, akik indulhatnak a 2017-es lyoni világdöntőn. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A TV Paprika különleges, saját gyártású műsorral készül a gasztrorajongók számára, Bocuse d'Or: Aranyséf címmel. A főszereplő Széll Tamás séf lesz, Bocuse d'Or-győztes csapatával. A műsor házigazdája Jókuti András.
Vágólapra másolva!

A sorozatban a TV Paprika nézői megismerhetik a világ egyik legrangosabbnak, de mindenképp a legizgalmasabbnak tartott szakácsversenyével, a Bocuse d'Or-t - közölte a csatorna.

Mindezt úgy, hogy végigkísérik Széll Tamás séfet a magyarországi válogatóversenytől, a hónapokig tartó, a nagy megmérettetésre való felkészülésen át egészen az európai előselejtezőig, amelynek végén kiderült, hogy sikerült ismét magyar versenyzőnek eljutnia Lyonig.

Széll Tamás magyar séf a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjén Forrás: MTI/Kovács Tamás

A négyrészes műsor első két része a felkészülés, valamint az európai döntőt mutatja be. A következő részek pedig már a TV Paprika stúdiójába terelik a csúcsgasztronómia iránt érdeklődőket. A stúdióba ugyanis ellátogat Széll Tamás és csapata, hogy bemutassák, hogyan lehet otthon is elkészíteni két remek fogást a nyertes menüsor hozzávalóiból.

Szarvasgulyás készül és kecsegepaprikás túrós csuszával, úgy, hogy közben Tamás magyaráz,

elhozza és bemutatja Japánból származó különleges füstölőjét, és igyekszik az elkészítés minden mozzanatát egyszerűen, közérthetően bemutatni.

Széll Tamás a TV Paprika stábjának beszélt pályája kezdeteiről, miért a gasztronómia felé vette az irányt, de azt is elárulta, még mindig érzi gyermekkora ízeit a szájában - legyen szó a szilvás gombócról vagy a burgonyalevesről, mert ezek azok a momentumok, amelyek végül meghatározták későbbi pályáját.

A négyrészes Bocuse d'Or – Aranyséf első két részét július 23-án és 24-én, a harmadik és negyedik epizódját augusztus 10-én és 11-én vetíti a TV Paprika.