Morális, kegyeleti okokból csúszik egy várt sorozat premierje

Ryan Phillippe, Shooter
Vágólapra másolva!
A Ryan Phillippe főszereplésével készült Shooter (Lövész) eredetileg július 19-én debütált volna. A produkciót műsorra tűző csatorna először a dallasi lövöldözés miatt halasztotta el egy héttel a bemutatót, de most kiderült: a nézőknek még tovább kell várniuk.
Vágólapra másolva!

A szóban forgó tízrészes sorozat a magyar mozikban Orvlövész címmel 2007-ben bemutatott, Mark Wahlberg címszereplésével készült nagyjátékfilm remake-je. A film és a széria egyaránt Stephen Hunter magyarul is olvasható, Hajtóvadászat című bestsellerén alapul, amely arról szól, hogy ártatlanul

gyilkossággal vádolnak egy korábban a hadsereg mesterlövészeként

tevékenykedő férfit, aki megpróbálja tisztázni magát.

Ryan Phillippe és Omar Epps a sorozatban Forrás: USA Network

Mivel július 7-én Dallasban a rendőri erőszak és túlkapások elleni tüntetésen szintén egy volt katona lőtt le orvul több rendőrt, akik közül öten meghaltak, kilencen pedig megsebesültek, a USA Network tévécsatorna úgy látta jónak, inkább elhalasztják egy kicsivel a műsort.

a USA Network július 26-ra halasztja Shooter című sorozata premierjét" – közölte akkor a csatorna szóvivője. Az időközben Baton Rouge-ban történt, szintén több halálos áldozatot követelő további lövöldözések miatt azonban most úgy döntöttek, tapintatosan inkább még tovább várnak a bemutatóval.

A Shooter új premierdátumáról annyit lehet tudni, hogy valamikor az őszre tűzték ki, ennél pontosabb információt azonban egyelőre nem közöltek. A sorozatot ugyanakkor jelenleg is zavartalanul forgatják a kaliforniai Santa Claritában, így

arról nincs szó, hogy teljesen lemondtak volna a sugárzásáról.

Felmerült egyébként az is, hogy esetleg még az adásba kerülés előtt megváltoztatják a műsor sokakat potenciálisan felkavaró címét.