Sookie szerint imádni fogjuk az új Szívek szállodáját

Melissa McCarthy
Melissa McCarthy a napokban
Vágólapra másolva!
Még az idén bemutatják a 2000 és 2007 között futott népszerű sorozat folytatását a Netflixen, Gilmore Girls: A Year in the Life címmel. Most a Sookie St. Jamest újra eljátszó, időközben hatalmas sztárrá vált Melissa McCarthy csepegtetett némi információt az új befejezésről.
Vágólapra másolva!

amire eredetileg is gondolt. És azt hiszem, erre most volt itt a megfelelő idő, és az emberek nagyon elégedettek lesznek vele" – nyilatkozta az E! Newsnak a színésznő.

A 2000 és 2007 között futott eredeti széria ötletgazdája, Amy Sherman-Palladino ugyanis annak idején az utolsó évad idejére a szerződését illető jogi viták miatt kikerült a képből. Most nem kis elégtételt jelenthet a számára, hogy a folytatásnak ő az executive producere, férjével, Daniel Palladinóval együtt pedig forgatókönyvírója és rendezője is a vadonatúj részeknek.

Melissa McCarthy a napokban Forrás: Michael loccisano / Getty Images North America / AFP

Az pedig a rajongók számára jelent boldogságot, hogy McCarthy mégis benne lesz az új Szívek szállodájában, hiszen egy ideig úgy volt, nem tér vissza. Sherman-Palladino úgy nyilatkozott, a sztár túl elfoglalt, mire a színésznő közölte, hogy őt nem is kereste senki. Néhány, a sajtón és a közösségi médián keresztül folytatott üzenetváltás után pedig McCarthy végül bejelentette, hogy visszatér Sookie-ként.

A régi Szívek szállodája Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

Ahogy rajta kívül is újra láthatjuk szinte az összes többi kedvencünket, hiszen Lauren Graham (Lorelai), Alexis Bledel (Rory), Kelly Bishop (Emily Gilmore), Scott Patterson (Luke), Liza Weil (Paris), Matt Czuchry (Logan), Milo Ventimiglia (Jess), Jared Padalecki (Dean) és még sokan mások szintén visszatérnek Stars Hollow-ba.