Hiába próbálnak Bill Murray nyomába érni

Bill Murray Kib.zgatóhelyettesek, Vice Principals
Vágólapra másolva!
Július 18-án indul az HBO magyar adásán a csatorna új vígjátéksorozata, a Kib*zgatóhelyettesek, amelyben Bill Murray is feltűnik. Nézzen bele!
Vágólapra másolva!

Július 18-tól hétfőnként megy majd az HBO-n a Kib*zgatóhelyettesek (eredeti címén Vice Principals), egy vígjátéksorozat, amelyben egy iskolaigazgatói székért versenyeznek többen.

A leköszönő igazgatót Bill Murray alakítja,

a régi tanárok közül pedig ketten érzik alkalmasnak magukat a pozícióra, az ő szerepüket az Egyszer fent, ...inkább lent tuskója, Danny McBride, illetve a Kemény motorosok-ban is látott Walton Goggins kapta.

Bill Murray a sorozatban Forrás: HBO

A probléma csak az, hogy egy teljesen ismeretlen, új igazgatót neveznek ki föléjük egy elszánt nő (Kimberly Herbert Gregory) személyében, aki teljesen megkeseríti a két tanár életét.

A régi kollégák azonban nem hagyják annyiban a dologt, ellenakcióba lendülnek. Íme, az előzetes: