Itt az első kép a Walking Dead hetedik évadjából

Jeffrey Dean Morgan, Negan, The Walking Dead
Vágólapra másolva!
Október 9-én tér vissza a képernyőkre a The Walking Dead a hetedik évadjával, és megérkezett az első hivatalos fotó a következő szezon első részéből. Utalás viszont még véletlenül sincs arra, hogy ki halt meg a legutóbbi évad fináléjában.
Vágólapra másolva!

Kevesebb, mint három hónap múlva kezdi el vetíteni az amerikai AMC csatorna a The Walking Dead hetedik évadját, a premier közeledtével pedig beindult a marketinggépezet, szép lassan elkezdtek csordogálni az információk a zombis sorozat új szezonjáról.

Nemrég például kiderült, hogy négy színész kapott állandó szereplői státuszt, így az elkövetkezendő epizódokban a korábbinál sokkal többet fogjuk látni Tom Payne-t (Jesus), Xander Berkeleyt (Gregory, Hilltop vezetője), Austin Ameliót (az égett arcú Dwight) és a széria eddigi legdurvább rosszfiúját (Negan) alakító Jeffrey Dean Morgant.

Itt az első hivatalos fotó, bár sokkal okosabbak nem lettünk tőle Forrás: Entertainment Weekly

Utóbbi karakterről készült a hetedik évad első hivatalos fotója is, ami túl sok információval nem szolgál a rajongókat foglalkoztató legfontosabb kérdést illetően:

vajon Negan kivel végzett a hatodik évad utolsó másodperceiben?

A képet az Entertainment Weekly kapta meg az AMC-től, és tényleg nem árul el semmit a következő évadról, hiszen akár a hatodik szezon utolsó részéből is származhatna. A hangsúly Neganon és a Lucille névre hallgató baseball ütőn van, és a hetedik évad első részében valószínűleg újra meg kell majd hallgatnunk a fináléban előadott beszédét (vélhetőleg egy másik perspektívából), legalábbis erre utal, hogy a képen szereplő ütőn egy csepp vér sem látható.

A sorozat executive producere, Greg Nicotero azt is elárulta a magazinnak, hogy az október 9-én adásba kerül részből természetesen ki fog derülni, hogy Negan kit ütött agyon. Továbbá arra is fel kell készülnünk, hogy nem nagyon lesz olyan pillanat, mikor Jeffrey Dean Morgan karaktere szótlan lesz, és még számos olyan nagyívű monológot hallhatunk majd tőle, mint a hatodik évad utolsó részében.