Kinyírták a Marvel egyik legnépszerűbb szuperhősét

Bosszúállók: Ultron kora
Vágólapra másolva!
A képregények világában nem szokatlan, ha egy népszerű karakter meghal (majd ezt követően feltámad), de a Marvel az egyik legújabb képregényében, a Civil War II harmadik részében úgy intézte el az egyik legrégebbi és legnépszerűbb hősét, hogy az még a sokat látott rajongókat is meglepte. Vigyázat, a folytatásban spoileresek leszünk!
Vágólapra másolva!

A Civil War II a Marvel kiadó nagyszabású, hétrészes képregénysorozata, amely annyi hasonlóságot mutat az idén májusban mozikba került Amerika Kapitány: Polgárháború-val, hogy ebben a történetben is két táborra szakad a szuperhősök közössége, és nem maradnak el az ebből fakadó csetepaték.

Civil War II: a Marvel szuperhősei másodszor is egymásnak esnek Forrás: Marvel

A szuperképességű igazságosztók közti konfliktust ezúttal egy olyan dilemma okozza, aminek a gondolatával már az egyik legzseniálisabb sci-fi szerző, Philip K. Dick is eljátszadozott a Különvélemény című novellájában (amiből Steven Spielberg készített filmet Tom Cruise főszereplésével).

Ha egy bűncselekmény előre megjósolható, van-e jogunk azelőtt ítéletet hozni, hogy a leendő elkövető végrehajtaná a tettét?

A Civil War II-ben egy fiatal srácnak, Ulyssesnek vannak víziói a jövőről, ami a képregény első részében segít a Bosszúállóknak egy Föld elleni invázió megállításában, ugyanakkor a Vasemberként tevékenykedő Tony Stark kifejti az aggályait, amikor kiderül, milyen módon sikerült győzelmet aratniuk.

A hősök ugyan még nem estek egymásnak, de az eddig megjelent három részből már jól érződik, hogy kik támogatják, és kik ellenzik, hogy a szuperemberek látomások alapján vágjanak a dolgok elébe. Az összetűzés viszont elkerülhetetlen, hiszen a jövőbelátás már az első számban durva tragédiához vezetett, a harmadik részben pedig olyan meglepő fordulat (és halál) következett, ami még tovább szítja az eltérő állásponton lévők közti ellentétet.

Hulk vajon tényleg kiiktatta volna az összes Bosszúállót? Forrás: Marvel

Ulysses a második füzet végén ismét látta a jövőt, amiben a Hulk kiirtja a teljes Bosszúállók csapatot. Ennek hatására szuperhősök egész garmadája vonul fel a mit sem sejtő Bruce Banner otthonánál, hogy elejét vegyék az életeket követelő tombolásnak. A főszereplők ugyan próbálják megmagyarázni az egyre dühösebbé váló Bannernek, hogy mit akarnak megakadályozni, de a férfit váratlanul találat éri: Clint Barton, azaz Sólyomszem szíven lövi egy speciális nyílvesszővel, amitől Banner holtan esik össze.

Bruce Banner, azaz a Hulk halálát egyetlen nyílvessző okozza Forrás: Marvel

A Hulk halálához vezető események egy bírósági tárgyalás keretében bontakoznak ki az olvasók előtt. A vádlottak padján Clint Barton ül gyilkosságért, a tanúként meghallgatott hősök pedig a vak ügyvéd, Matt Murdock kérdéseire válaszolva mesélik el, miképp zajlott a tragédiába torkolló találkozó. A füzet végére ugyan kiderül, hogy Banner maga kérte meg Bartont a halálos lövésre, ám ettől függetlenül mégis

meglepő, hogy a Marvel milyen szenvtelen, minden hősiességet mellőző módon végzett az egyik legrégebbi szuperhősével.

Banner halála persze nem végleges, hiszen az írók előbb-utóbb megtalálják a módját, hogy visszahozzák az élők sorába, és ezzel a képregényolvasók is tökéletesen tisztában vannak. Hulk távozása viszont így is hatásos (már-már megrázó), hiszen még a szuperhőshalálokkal túlzsúfolt képregényvilágban sem mindennapos, hogy valaki merénylet áldozata lesz, ráadásul az egyik bajtársa keze által.

A Civil War II-nek viszont nem Banner az első halottja, hiszen korábban már Tony Stark legjobb barátja, James Rhodes, azaz Hadigép is életét vesztette, amikor Thanos nemes egyszerűséggel keresztüllyukasztotta a páncélját.

Nem Hulk a Civil War II egyetlen halálos áldozata Forrás: Marvel

A szuperhősöket szembeállító esemény még négy további képregényfüzetben (és számos kapcsolódó történetben) folytatódik, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy a Marvel kit és hogyan fog még beáldozni karakterei közül, hogy tovább emelje a tétet és a feszültséget.