Tom Selleck nem áll le, van élet a Magnum után

Száznyolcvan fok: Világsztárok az új élet küszöbén család Tom Selleck
Vágólapra másolva!
Tom Sellecket továbbra is láthatjuk a képernyőn, aláírta a szerződést a Zsaruvér hetedik évadjára.
Vágólapra másolva!

Tom Selleck aláírt az itthon Zsaruvér címet kapott Blue Bloods hetedik szezonjára, és már aznap, július 7-én el is indultak a produkció körüli munkálatok.

A sorozat egy családról szól, amelynek mindhárom generációja a New York-i rendőrséget szolgálja, Selleck karaktere a főkapitány.

Akad elég munkája Forrás: AFP/Mark Sagliocco

Nincs azon mit csodálkozni, hogy a szériát megújították a hetedik évadra is, hiszen stabilan szállítja a nézettséget, az első szezon átlag 12,58 millió amerikai nézőjéhez képest a hatodik átlag 13,07 millióval zárt.

Selleck tehát nincs híján a munkának, a Zsaruvér mellett szorgosan forgatja a Jesse Stone-tévéfilmeket is, azokból tavaly jött ki a kilencedik, és már bejelentették, hogy lesz tizedik is.