Ettől az előzetestől tutira elsírja magát

My Last Days dokusorozat
Vágólapra másolva!
Hamarosan érkezik a CW csatornára a My Last Days, egy haldokló embereket bemutató, háromrészes dokumentumfilm.
Vágólapra másolva!

A CW-n augusztus 17-én indul a My Last Days című dokusorozat, amely hat, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ember történetét meséli el.

A produkcióhoz kijött egy előzetes is, már az alapján gyanítható, hogy szem nem marad majd szárazon a sugárzás alatt. Mutatjuk:

Az elején a minisorozat készítője, a színészként is ismert Justin Baldoni (Everwood, Jane The Virgin) arról beszélt, hogy mindig lenyűgözték azok a hétköznapi emberek, akik nem mindennapi akadályokat küzdenek le, és hogy a haldokló embereken keresztül a saját történetéhez is eljutott.

A szériában Baldoni a szereplők álmát is teljesíti, miközben az egész produkciónak az az üzenete, hogy még ha kevés időnk is van itt a Földön, az nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk pozitív hatással a világra.