Eljegyezték a Lost sztárját

Lost - Eltűntek, Emilie de Ravin
Vágólapra másolva!
Emilie de Ravin az Instagramon dicsekedett el a csodás gyűrűvel.
Vágólapra másolva!

– olvasható a kép mellett, amelyen a 34 éves ausztrál színésznő ujján a pompás eljegyzési gyűrűvel pózol.

A Lost – Eltűntek Claire-jeként ismert, jelenleg az Egyszer volt, hol nem volt című fantasysorozatban játszó De Ravin és Eric Bilitch tévés forgatókönyvíró-rendező 2014 nyara óta él kapcsolatban, idén március 12-én pedig már kislányuk, Vera is megszületett.

A dolog pikantériája azonban, hogy a sztár hivatalosan még nem vált el férjétől,

akivel pedig már kétszer is beadták a válókeresetet a bíróságra. Emilie de Ravin a kevésbé ismert színész, Josh Janowicz ellen még 2007-ben indította el a válópert, a pár hivatalos szétválasztására azonban eddig nem került sor – egyrészt mert a férj nem volt túl együttműködő a jogi eljárás során a hivatalos papírokkal kapcsolatban, másrészt mert utóbb, 2009-ben a színésznő maga is meggondolta magát, és újra összejöttek.

Az Egyszer volt, hol nem voltban a szőkén megismert színésznő barna hajjal szerepel Forrás: Kobal / The Picture Desk

2014-ben De Ravin és Janowicz ismét a válás mellett döntöttek, de az IMDb szerint habár a papírokat már – ismételten – beadták a bíróságra, a bontóperre azóta sem került sor. Az érintettek azonban most már vélhetően minél előbb a tettek mezejére lépnek, hiszen az eljegyzést előbb-utóbb házasságkötés szokta követni.