"Bevállalom a szexet, ha szimpatikus az ember" - válogat a Való Világ

Való Világ 8 válogató
Vágólapra másolva!
Már javában zajlik a Való Világ 8 válogatója, nézze meg, milyen arcok mehetnek a műsorba!
Vágólapra másolva!

Ősszel érkezik az RTL II-re a Való Világ powered by Big Brother – egy képsorozatot már korábban mutattunk a jelentkezőkről, most egy videót is kiadott az RTL.

Ahogy azt megszokhattuk, felbukkantak jelentős önbizalommal megáldott jelöltek, de olyanok is akadtak, akik rendesen leizzadtak a válogató során, csak hebegtek-habogtak, nehezen tudták összeszedni a gondolataikat. Nézze csak!

Már most voltak jó szövegek: "Csak azt szeretném mondani, hogy én tuti, hogy meg tudnám nyerni ezt a Való Világ-ot. Mindenki ezt mondja, de én biztos, hogy megnyerném" arcoskodott rögtön a videóban elsőként megszólaló srác.

Egy másik fiú azzal fogná meg a lányokat, hogy nem csalná meg a barátnőjét,

egy csaj pedig csak úgy vállalná be a szexuális kapcsolatot, ha "nagyon szimpatikus számára az az ember". Riválisa közben arról beszélt, hogy a hosszú, kilenc hónapos kapcsolatai után nyárra mindig szakít, hogy legyen ideje az egyéjszakás kalandokra szóval van itt bőven emberanyag egy jó realityhez.