Az Agymenők sztárja bocsánatot kért a zászlógyalázásért

Kaley Cuoco, Agymenők
Vágólapra másolva!
Kaley Cuoco elismerte: hiba volt ráültetnie kutyusait az amerikai lobogóra.
Vágólapra másolva!

A harmincéves színésznő azt a hibát követte el, hogy július 4. alkalmából három kiskutyáját nemzeti színű kendőkkel lobogózta fel, az erről készült Instagram-fotón viszont az állatkák közül ketten szemmel láthatóan úgy pózoltak, hogy a közelükben elhelyezett amerikai zászlón csücsültek.

Forrás: thewrap.com

és ami számos vitát szült. Először is szeretném, ha tudnátok, hogy a legmélyebb tisztelettel viszonyulok a hazámhoz. Büszke amerikainak tartom magam, a szó minden értelmében. Tisztában vagyok vele, hogy az amerikai zászló a szabadságunkat és az amerikai hősöket jelképezi, ahogy régen, úgy most is.

Tegnap elkövettem azt a hibát, hogy kiraktam egy képet, amin az édes kis kutyusaim pózolnak egy amerikai lobogón. Őszintén bocsánatot kérek mindenkitől, akit sértett ez a korábbi posztom.

De ez semmilyen módon sem az amerikai zászló által képviseltekhez való hozzáállásomat tükrözi. Időnként roppant nehéz a nyilvánosság szeme előtt élni. Hiszen így minden hibánk és tökéletlenségünk felnagyítódik. Nem vagyok tökéletes, de büszke amerikai vagyok – ma, holnap, örökké" – olvasható Cuoco szívhez szóló vallomása Instagram-oldalán.