Lolkával és Bolkával érkeztek mások is az országba

Ha feltennénk a kérdést, hogy kik a legismertebb lengyelek, az emberek többsége jó eséllyel II. János Pál pápát említené elsőként – utána viszont bizonyára sokaknak beugrana Lolka és Bolka is, hiszen a kalandjaikat mintegy nyolcvan ország közel egymilliárd lakója követte annak idején. A mai harmincasok, negyvenesek közül itthon is sokan jó szívvel emlékezhetnek a két golyófejű gyerekre, akárcsak a Pampalini-ra vagy a Varázsceruzá-ra, amelyek szintén Lengyelországból érkeztek.

Cikksorozatunkban az egykori szocialista blokk rajzfilmgyártását, a hetvenes, nyolcvanas években született magyar gyerekek kedvenc animációs filmjeit idézzük meg – az orosz, szovjet produkciókról szóló első részt itt találja.

A lengyel animáció nem tekint vissza olyan hosszú múltra, mint az orosz,

bár utóbbi úttörője, az előző cikkben már említett Vlagyiszlav Sztarevics pont lengyel származású volt, Wladislaw Starewiczként is szoktak hivatkozni rá. A lengyel rajzfilmgyártás ezzel együtt is csak a második világháború után vált jelentőssé, bár Stefan és Franciszka Themerson már a harmincas években kísérletezett a műfajjal.

1930-as, Apteka című alkotásuk mérföldkőnek számított a kísérleti filmek között, sajnos elveszett Lengyelország német megszállásakor – csak évtizedekkel később rekonstruálták jegyzetek, levelek és a fennmaradt állóképek alapján:

A második világháború utáni lengyel rajzfilmgyártás egyik nagy alakja Zenon Wasilewski volt, ő készítette az ország első bábfilmjét is, ez volt az 1947-es Za króla Krakusa:

Az ötvenes éveket az egy ideig közösen alkotó Walerian Borowczyk és Jan Lenica munkássága határozta meg, nagyrészt nekik köszönhető, hogy a következő évtizedre a lengyel rajzfilmesek technikailag és esztétikailag is fejlődni tudtak, megjelentek az első színes animációk is. Volt egy erősen intellektuális, felnőtteket célzó vonal (erről itt egy bőséges videós összeállítás angolul), de ekkor már gyerekeknek is szép számmal készültek rajzfilmek, sorozatok.

A Lolka és Bolka is 1963-ban indult hódító útjára, nemcsak az akkori szocialista blokk országait járta be, de

nagyjából nyolcvan országba eljutott, a becslések szerint közel egymilliárdan figyelték

a két golyófejű gyerek kalandjait. A külföldi népszerűséghez persze nagyban hozzájárulhatott, hogy a kisfilmeket nem kellett szinkronizálni, de ez akkor is igen szép teljesítmény.

A két figurát Wladyslaw Nehrebeckinek köszönhetjük, aki állítólag a gyerekeiről mintázta őket, a Karol és a Boleslaw becézett változata, a Lolek és a Bolek után kapták a nevüket.

A rajzfilmből 1986-ig mintegy százötven epizód és két nagyfilm készült,

a két srác ez idő alatt nemcsak otthon csibészkedett, de megfordult többek között a Vadnyugaton, Dél-Amerikában és a Góbi sivatagban, mi több, egyszer még az olimpiára is benevezett. Bővebben a szériáról a 45. évfordulóján írtunk, itt olvashat róla további érdekességeket.

Népszerű rajzfilmsorozat volt itthon a Pampalini is, amely – akárcsak a Lolka és Bolka – szintén a bielsko-bialai trükkfilmstúdió terméke volt, 1975 és 1980 között ment. A történet hőse egy elszánt vadász volt, aki soha nem tudott egyetlen állatot sem levadászni, pedig mindenfélével próbálkozott. Az amúgy is kedves rajzfilmet a magyar változatban Gálvölgyi János hangja dobta meg, hallgassa csak!

A harmadik nagy kedvenc itthon a Varázsceruza (Zaczarowany ołówek) volt, ebben egy kisfiú rajzai elevenedtek meg a címbeli ceruza segítségével. Ez a łódźi Se-Ma-For stúdió terméke volt, összesen 39 epizód készült belőle – nézze meg legalább az egyiket!

A bielsko-bialai stúdió és a Se-Ma-For a mai napig működik, előbbi tavaly év végén vált nemzeti kulturális intézménnyé. Mindkét alkotóbázis ontja a fesztiváldíjas filmeket, a Se-Ma-Fornál készült Piotrus i wilk (Péter és a farkas) 2008-ban Oscar-díjat is kapott a legjobb animációs rövidfilm kategóriájában. Íme, az előzetese: