Négy csábító színésznő küzd a TV2-es sorozatszerepért

Jóban Rosszban próbajelenet
Vágólapra másolva!
A Jóban Rosszban új szereplője vagány, határozott, céltudatos és mindig a figyelem középpontjában van. A karakter a Rebeka nevet kapta, az azonban egyelőre nem dőlt el, hogy ki kelti életre. A sorozat alkotói a héten próbafelvételeket készítettek a legesélyesebb színésznőkkel.
Vágólapra másolva!

A Csillagvirág klinika újoncát négy színésznő közül választja ki a csatorna, a próbafelvételek már megvoltak.

"Nem volt egyszerű dolguk a lányoknak, hiszen nem a szokványos castingon választották ki őket, hanem valódi forgatásba csöppentek. Látszott is rajtuk az izgalom. Annak idején én is nagyon zavarban voltam, ezért hogy oldjam a feszültségüket, kettejüknek - akiknek illett a ruhájukhoz - adtam egy nyakláncot, remélem szerencsét hoz nekik " - mondta Kondákor Zsófi.

A casting alatt a lányok a nőcsábász Kardos doktorral is felvettek egy-egy jelenetet. "Én versenyhelyzetben rosszul teljesítek, ezért ahogy csak tudtam, segítettem a lányokat. Négy nagyon különböző színésznőt láttam a castingon, természetesen lett is közülük egy favoritom, kíváncsian várom az alkotók döntését" - tette hozzá Marton Róbert.

Mutatjuk a négy színésznőt:

Forrás: EVA/Eva
Forrás: EVA/Eva
Forrás: EVA/Eva
Forrás: EVA/Eva