Hét sorozat, aminek véget kell vetni

Dr. Csont David Boreanaz Emily Deschanel
Vágólapra másolva!
A Dr. Csont, a Homeland meddig mehet még?
Vágólapra másolva!

Bármennyire is szeret egy tévéző egy-egy sorozatot, a legtöbb esetben be kell látnia, hogy eljön a pont, amikor már csak megszokásból nézi, talán a színészek is rutinból veszik fel az új részeket, és megszűnt az izgalom, amely az első egy-két évadban jellemezte. Az írók is fásultak lehetnek, a főszereplők egyszer már összejöttek, szakítottak, megint egymásra találtak, a sötét titkok kiderültek. De hiába a lejtmenet, a csökkenő nézettség, a tévétársaság továbbra is bízik az erős brandben, esetleg a producerben, vagy a showrunner épp egy haver, így a megrendelő nem akarja elkaszálni a sorozatot.

Dr. Csont

Persze minden hasonló lista erősen szubjektív,

mert a nézettség csak egy mérce: lehet valami primitív és nagyon kedvelt, lehet szofisztikált, okosan felépített, de rossz idősávban, gyenge felvezetéssel hamar elvérző széria is. Az Eonline brit kiadása mindenesetre összeállította listáját, hét sorozatot talált, amely vergődik, unalmas, túl van a csúcsponton, így mindenkinek jobb lenne, ha a színészek más projektek felé fordulnának.

A szerző szerint A férjem védelmében, a Nashville, a Dr. Csont, a Sleepy Hollow, a Castle, a Homeland és a Vámpírnaplók az, amelynek már nincs jövője. Egy ilyen – nyilván képtelenségnek számító – hetes kasza itthon az RTL-csoportot aggasztaná leginkább, ezekből négy sorozat is náluk megy vagy ment, ráadásul a Castle és a Dr. Csont kifejezetten közönségkedvenc széria, sok százezer magyar követi.

Önnek melyikből van már elege? Szavazzon!

Szavazzon!

Melyik sorozatot kaszálná el programigazgatóként?

Amiből elég volt, az nincs a listán, de megírom ide!