Kulcsár Edina: Nem puszira kerültem a TV2-höz

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina szeptember 29-én debütált az Aktív-ban, erről mesélt a Mokká-ban, miközben az őt ért támadásokra is reagált.
Vágólapra másolva!

Mint arról mi is beszámoltunk, az Aktív-ban Kulcsár Edina váltotta a szülési szabadságát töltő Gombos Edinát. Kedden kezdett, a szerdai Mokká-ban pedig már beszélt is az élményeiről: mint elmondta, nagyon izgult, de szerinte nem látszott a képernyőn, legalábbis erre jutott, amikor visszanézte az adást.

de nem volt szerintem annyira zavaró" – szabadkozott a lámpaláza miatt.

Nagyon izgult az első adás előtt Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A szépségkirálynőt kommentekben is támadták amiatt, hogy előtanulmányok nélkül, szerintük csak Sarka Kata barátnőjeként kapta meg a munkát – az Aktív-nak ugyanis éppen Hajdú Péter a producere. Edina szerint inkább szakmai szempontok dönthettek mellette: "Elmentem a castingra, éltem a lehetőséggel, de nagy meglepetés volt, amikor felhívtak. Profi műsorvezetőket is meghallgattak,

gondolom, itt csak arról van szó, hogy egy új arcot keresnek" – mondta.

"Kicsit bosszant, hogy azt hiszik, most puszira itt lehetek, mert egyszer egy szépségversenyen részt vettem, de ez egyáltalán nem így van" – védekezett, majd elmesélte, mennyit gyakorolt az adás előtt. A teljes beszélgetést itt nézheti meg: