A Class FM verhetetlen a rádiók között

Nem az internetes reklámköltés az egyetlen, ami felszálló ágban van. Képünk illusztráció.
Rádió és TV-történeti Kiállítóhely, Budapest VIII. Pollack Mihály tér 8-10.
Vágólapra másolva!
A TNS Hoffmann–Mediameter konzorcium mérései szerint a nyáron, vagyis a júniustól augusztusig tartó időszakban is a Class FM volt Magyarország leghallgatottabb rádiója.
Vágólapra másolva!

A TNS Hoffmann–Mediameter felmérése szerint egy átlagos napon közel 5,5 millió magyar hallgat rádiót, ebből a tizenöt évesek vagy annál idősebbek körében

a Class FM-et 2,4 millióan hallgatták idén nyáron.

A második helyet megszerző Kossuth Rádió közönsége 1,5 milliós, ezt követi a Petőfi Rádió és a Music FM, nagyjából 0,8 milliós napi átlagos hallgatótáborral. Kétszázezer feletti napi hallgatottsági értékeket még a Dankó Rádió (337 ezer fő), a Klubrádió (261 ezer), a Juventus Rádió (260 ezer) és a Bartók Rádió (227 ezer) produkált. Mutatjuk oszlopdiagramon is az országos és a budapesti eredményeket:

Forrás: TNS Hoffmann-Mediameter
Forrás: TNS Hoffmann-Mediameter

A felmérésen arról is kérdezték a résztvevőket, hogy miként fedezik fel az új zenéket, milyen csatornán keresztül jut el hozzájuk egy új dal. A magyarok többsége (67%) elsődleges forrásként a hagyományos rádióadókat jelölte meg.

Sokan az internetet említették: 38% a YouTube-on és különböző zenei oldalakon, zenei blogokon, 22% pedig a közösségi oldalakon találkozik az új zenékkel. Vannak, akikhez a barátok, ismerősök ajánlásával (22%) jut el egy új dal, vagy éppen egy koncerten, fesztiválon, rendezvényen (11%) hallják először. Néhányan a televízión (8%) vagy online rádióadókon keresztül (6%) értesülnek az újdonságokról.