Majka megőrült, de legalább volt értelme

Majka, Tilla, Ezek megőrültek
Vágólapra másolva!
Szeptember 7-én a 18 és 49 év közöttiek a Barátok közt-öt nézték a legnagyobb számban, a korosztály 312 ezer tagja figyelte, hogy mi történik Berényiékkel. Szépen feljött az Ezek megőrültek!, megelőzte az 1 perc és nyersz!-et is, miközben a nézettségi listán az északírek elleni futballmeccs lett a negyedik.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Mai Médialiftünkben felfelé tart az Ezek megőrültek! egyik műsorvezetője, Majka, miután a ma vizsgált, 18–49-es célcsoportban

a TV2 vetélkedőjének sikerült befognia az ellene futó Éjjel-nappal Budapestet,

közönségarányban és nézőszámban is megelőzte azt: 18 százalékon, 296 ezer nézővel zárt 17,2 százalék, illetve 273 ezer néző ellenében.

Az Éjjel-nappal Budapest-et az EB-selejtező is túlszárnyalta, a magyar válogatott északírek elleni küzdelmét 280 ezer ötven év alatti néző figyelte az M4 Sporton – a gólszerző Guzmics Richárd ezért kapott tőlünk zöld nyilat.

Osvárt Andreát viszont nem a külseje alapján pontoztuk, neki a piros nyíl jár: sorozata,

A szállító az este legalacsonyabb közönségarányát hozta,

a Glades – Tengerparti gyilkosságok-kal együtt az éppen tévéző ötven év alattiaknak csupán 0,2 százaléka nézte. Mutatjuk grafikonon is, hogyan alakult az este:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Alább láthatja azokat a csatornákat is, amelyek a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érték el. Az első helyen az RTL Klub végzett 14,1 százalékkal, a TV2 2,5 százalékponttal maradt le mögötte. Látszik, hogy

az EB-selejtező nagyon meghúzta az M4 Sportot,

6,5 százalékkal a harmadik lett a csatornák versenyében. A Cool kicsivel előzte meg a Viasat3-at, amely pedig hajszállal utasította maga mögé a Film+-t, miközben a Duna TV 2 százalékkal éppen hogy befért a legjobb tízbe.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.