Vége a TV2 sorozatának

Under the Dome A búra alatt
Vágólapra másolva!
A harmadik évaddal véget ér A búra alatt, a készítők korrekt lezárást ígérnek.
Vágólapra másolva!

A CBS úgy döntött, nem kér többet a Stephen King írása alapján készített sorozatából, A búra alatt-ból, a jelenleg futó harmadik évaddal véget ér a történet.

Az Egyesült Államokban szeptember 10-én jön a finálé,

az alkotók azt ígérték, korrekt módon zárják le a sztorit, vagyis kapunk valamiféle megoldást, magyarázatot arra, hogy miért kellett a sorozatbeli kisváros lakóinak egy óriási búra alatt élniük.

Végre kiszabadulhatnak? Forrás: CBS

A búra alatt 2013-ban szép nézettséggel nyitott a CBS-en, az első epizódra nagyjából 13,5 millió amerikai volt kíváncsi,

az első évad átlagosan 11,2 millió nézőt érdekelt.

A második szezon ehhez képest már csak 7,2 millió nézőt vonzott be, a harmadikról értelemszerűen még nincsenek összesített adatok – a legutóbbi, augusztus 27-én leadott részre 4,6 millióan voltak kíváncsiak.

A CBS Entertainment elnöke, Nina Tassler a kasza bejelentésekor elmondta, büszke A búra alatt-tal elért sikerekre, mivel a szokatlan módon a nyár közepén indított sorozat nemcsak a nézőknek kínált frissítő alternatívát, de más nyári szériáknak, például az Extant-nak vagy a Zoo-nak is kitaposta az utat a csatornánál.