Nem volt csábító a 40 éves szűz

40 éves szűz
Vágólapra másolva!
A TV2 filmjét vígan verte Szulejmán és a Házon kívül is. A reggel és a délután a csatornáé, az estét simán elvitte az RTL Klub, az M2 pedig megelőzte az M1-et az ötven éves kor alatti felnőtt nézőknél.
Vágólapra másolva!

Tari Judit műsora közszolgálati, fontos témát (génkezelt élelmiszerek) dolgozott fel, de csak 1,2 százalékos közönségaránnyal ment a teljes lakosságnál, és egy százalék alatt 18-49-ben, ami felettébb szerény. A médialiftben az Éjjel-nappal Budapest felfelé megy, igen jól teljesített a célcsoportban, akárcsak a Tények reggeli adása: egy adott ponton 30% fölé ment, miközben a riválisok 10% alatt voltak.

A reggelt és a délutánt gond nélkül elvitte a TV2, de a Híradó előtt sokan átkapcsoltak az RTL Klubra, és innen már nem is engedte át a vezetést a csatorna. A TV2 a Tények után lassan szánkózik lefelé, a Jóban Rosszban közönségarányát pedig az Éden hotel egyelőre nem tudja megtartani. Az RTL-nél a Házon kívül alatt figyelhető meg egy késő esti ugrás, ez nagyjából akkor volt, amikor a Summa 1 százalék alá ment. A 40 éves szűz című film nem keltett nagy érdeklődést.

Nézze meg nagyban! Forrás: Nielsen

Naponta váltjuk a vizsgált célcsoportot. A 18-49 az RTL Klubnak és hirdetőinek fontos, a TV2 18-59-ben méri magát, a közmédia pedig teljes lakosságban. Ma előbbi van soron, látszik az oszlopgrafikonokon, hogy az RTL nyert, második a TV2, a Cool pedig a középmezőnyt vezeti. A top 10-ben felbukkant a Discovery Channel is, az M2 pedig megelőzte az M1-et.

Forrás: Nielsen

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.