Dombóvári István: Még pisztolyt is fogtak rám

Dumaszínház Dombóvári István interjú a Dumaszínházban
Dombóvári István interjú a Dumaszínházban
Vágólapra másolva!
Dombóvári István, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó arca idén már a harmadik önálló estjét rakta össze, Hajdú Balázzsal is dolgozik egy közös projekten, miközben valóságshow-t tervez és könyvet ír. Sajnálja, hogy egyelőre nem sikerült családot alapítania, nem bánná, ha már a nagyfiának kéne csajozási tippeket osztogatnia – addig is Aranyosi Péterrel járja a világot, pihenni pedig szülőfalujába, Jászkarajenőre megy haza.
Vágólapra másolva!

  • Évekbe telik, mire az emberben összegyűlik annyi mondanivaló, hogy ne csak a haknijairól ismert best ofot puffogtassa.
  • Szélsőséges, rossz természete van, nagyon nem mindegy, hogyan ébred
  • Nagyon szegény sorból jön, tudja értékelni azt, amit elért, de sajnálja, hogy nincs családja
  • Nem lép fel a szülőfalujában, megkérte, hogy ne hívják, mert oda pihenni jár haza
  • Egy humoristánál szerinte nem lehet tabutéma

Az új önálló ested címe 120021 gramm. Ennyi most a súlyod?

Igen, 120 kiló plusz a lélek.

Mire számíthatunk a műsorban?

Fontos, hogy a műsorban nincs poénkényszer: azért jönnek az emberek, mert engem akarnak látni, remélem, lehet majd velük beszélgetni is kicsit. Nem feltétlenül beszélek celebekről, ahogy a tévében szoktam, de lesz szó kajakómáról, a Tescók bezárásáról, komplexusokról, potencianövelő szerekről, reklámokról – vagyis a saját preferált területeimről, arról, amit én képviselek. Ez a harmadik önálló estem, évekbe telik, mire az emberben összegyűlik annyi mondanivaló, hogy ne csak a haknijairól ismert best ofot puffogtassa.

Új önálló estjén nemigen foglalkozik celebekkel Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezzel a hozzáállással mennyi időt adsz még magadnak a szakmában?

Mindig egy évet, de már tíz éve. Pont 2005-ben kezdtem a Dumaszínháznál.

Megünnepled valamivel?

Születésnapomra mindig fellépést kértem a cégtől, azzal mindenki jól jár: én el tudok menni fellépni, nekik meg nem kell semmit venniük.

Ennyire híján lennél a felkéréseknek?

Szerencsére nem, egyébként is sok fellépésem van. Van olyan, hogy heti hat napot megyek, van, amikor napi több szereplést is vállalok – egy hétnél hosszabb szünetem nem volt még a tíz év alatt. Egész évben egyszer van szabadságom, január második felében, akkor csengenek le a bulik.

Olyankor mit szoktál csinálni?

Aranyosival szoktunk utazni, ő az állandó útitársam. Amúgy is jó barátok vagyunk, olyan, mintha a bátyám lenne – de egy rossz testvér, aki belevisz minden szarba. Vele repültem először, sőt, szerintem vele voltam először külföldön.

Minden évben Aranyosi Péterrel tölti a szabadságát Fotó: Polyák Attila - Origo

Legutóbb merre jártatok?

Most mentünk eddig a legmesszebbre, Indonéziába. Zseniális volt, voltunk például a komodói sárkányok szigetén, ahol egy tizenöt kilós kis helyi pasi „vigyázott” ránk, csupán egy bottal felszerelkezve. Elmentünk raftingolni, ahol a túravezető egy fél óráig csak azzal foglalkozott, hogy hova ültessen a csónakban, jártunk egy farmon, ahol a kopi luwak nevű kávé készül, szóval rengeteg minden történt, amiből sztori lehet.

Aranyosival mindig ilyen jóban voltatok?

Fura a mi barátságunk, minden évben összeveszünk egyszer, és utána hónapokig nem beszélünk. Egyszer azon vesztünk össze hazafelé egy nagyon szép gibraltári útról, hogy nem vártam meg, amíg a spanyol DM-ben vett valakinek egy rúzst ajándékba. A repülőn már nem szóltunk egymáshoz, majd eltelt egy évszak is, mire valamelyikünk felemelte a telefont. De itt a Dumaszínházban valamilyen szinten mindenki kattant egy kicsit, én is az voltam mindig, a közeg csak ráerősített.

Indonéziából is van egy csomó sztorija Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi miatt tartod magad defektesnek?

Először én nem vettem komolyan a dolgokat, aztán meg már az emberek nem tudtak engem komolyan venni. Szélsőséges, rossz természetem van, lobbanékony és rapszodikus vagyok, nagyon nem mindegy, hogyan ébredek. Nálam mintha kicsit mindenki nagyító alatt élne, máshogy élek meg dolgokat, de legalább nagy kárt nem csinálok vele. Ha este kiállok a színpadra, akkor már minden oké. Hétvégém, ünnepem nincs, talán ezért is nem sikerült egy klasszikus családmodellt kialakítanom.

Sajnálod, hogy így alakult?

Sajnálom, persze. Ez az én veszteségem, amellett, hogy jó életem van, ezen kívül szinte csak nyereség van benne. Nagyon szegény sorból jövök, sokat dolgoztam, amíg eljutottam idáig, és tudom is értékelni azt, ami most van. Vannak azonban állomások, amikor megállok kicsit, és fájdalmasan konstatálom, hogy pár vonat elszaladt. Harminchét évesen már a nagyfiamnak kéne csajozási tanácsokat osztogatnom, vagy a kislányom rajzait kéne megdicsérnem. Ezzel szemben ingázom jobbra-balra, és igazából nem ismernek az emberek. Azt látom, hogy azt ismerik, akit ők gondolnak.

Nem bánná, ha már a nagyfiának kéne csajozási tanácsokat osztogatnia Fotó: Polyák Attila - Origo

Van rólad egy képük, ami mögé nem hajlandók nézni?

Igen, tulajdonképpen egy szórakoztatógépnek tartanak, aki gombnyomásra mond egy poént. Néha konkrétan leszúrnak azért a boltban, mert épp savanyú képet vágok. Ilyenkor az első reakciót lenyelem magamban, és arra gondolok, hogy ő a nézőm, aki nem kíváncsi a gondjaimra. Aztán valami olyasmit mondok, hogy most vagyok a töltőn, csak melegítek. Majd nézzen meg ott a zöldséges pultnál! Addigra felvillanyozódom!

A szülőfaludban, Jászkarajenőn másképp kezelnek, mint régen?

Dehogyis. Vannak helyek, ahol menők a helyi ismert emberek, de az én lakhelyem nem ilyen. Nem hogy nem értékelnek túl, de nyugodtan mondhatjuk, hogy leszarnak. Először bánkódtam emiatt, de aztán megtanultam értékelni. Nem vagyok ugyan egy celeb, de azért meg szoktak állítani az utcán egy közös szelfire, és ha éppen nincsen kedvem, akkor egyből kiírják a Facebook-oldalukra, hogy milyen egy bunkó vagyok. Ilyenkor jó hazamenni.

Nem is szoktál ott fellépni?

Nem szoktam, megkértem az ottaniakat nagyon kedvesen, hogy ne hívjanak meg, én most már tényleg pihenni járok haza. A legutóbbi jászkarajenői falunapon is Felméri Péter lépett fel helyettem, ami azért így is faramuci helyzet volt, főleg, hogy elmentem megnézni. Én csendben ültem volna, de Péter folyamatosan megszólított.

Jászkarajenőn már nem akar fellépni Fotó: Polyák Attila - Origo

Korábban többekkel dolgoztál együtt, például Kormos Anettel a Nagy Roast könyv-ön. Vele milyen volt a közös munka?

Jó, mert Anett nemcsak egy aranyos, kedves, intelligens nő, de kimondottan profi is, aki ráadásul keményen is tudja fogni az embert. Én soha nem írtam előtte, Anett viszont felállított egy menetrendet, és be is tartatta velem a határidőket. A következő könyvemhez is őt kértem fel szerkesztőnek, aki majd rendbe rakja az anyagot.

Az új könyv miről fog szólni?

Azt vettem a fejembe, hogy visszaszoktatom a gyerekeket az olvasásra, ennek érdekében különleges eszközhöz nyúltam. Erről többet még nem árulnék el, legyen annyi elég, hogy nem kell hozzá senkit elrabolni.

Közben a Nyújork-ot is csináljátok tovább Hajdú Balázzsal?

Igen, most sok projekt fut, és ez nagyon jó. Ha minden jól megy, a jövő hónapban elindítok egy valóságshow-t is a YouTube-csatornámon, Balázzsal pedig megcsináljuk élőben is a Nyújork-ot. Az első előadásra már el is fogytak a jegyek, úgyhogy beiktattunk egy másodikat.

Új könyvével a gyerekeket bírná rá az olvasásra Fotó: Polyák Attila - Origo

Az élő adásba vendégeket is hívtok, kikre lehet számítani?

A műsornak nem titkolt célja, hogy újra divatba hozza a beszélgetést, ezért elsősorban olyan embereket szeretnénk meghívni, akik számára fontos a beszéd. Az első vendégünk Herby lesz, aki az egyik első vlogger volt: az egész életét videózza, de közben agorafóbiás, a szereplést csak úgy vállalta, hogy végig háttal a közönségnek fog ülni. Később jön elvileg Fluor Tomi is, de próbálunk minél szélesebb körben gondolkodni. Ha sikerülne, mondjuk, Vámos Miklóst megnyerni, a közönségnek egy egészen új szelete jönne be az estre. Egy előadónak pedig ez is a feladata, eljutni mindig újabb és újabb területekre.

Van olyan néző, akivel nagyon nem lehet mit kezdeni?

Persze, szoktak beszólogatni meg pofákat vágni, de ezzel mindig tudni kell kezdeni valamit, nálam kell maradnia az irányításnak. A múltkor egy falunapon feljött a színpadra egy szép nagydarab ember, aki mindenáron meg akarta kaparintani a mikrofont, végül csak úgy ment le a színpadról, hogy ígértem neki egy sört. A végén a polgármester gratulált a műsorhoz, majd megjegyezte, hogy milyen bátran kezeltem a helyzetet – kiderült, hogy a férfi megölte a bátyját, azon a héten szabadult.

Hogy reagáltál volna, ha ezt előre tudod?

Nem tudom, de nem vagyok egy ijedős fajta, fogtak már rám stukkert is. Egy kaszinóban léptem fel, és három rossz arcú ember egész végig méregetett, majd, amikor mentem kifelé, a középső odaszólt, lefikázta a produkciót. „Szegénykém, látom, egész este arra készültél, hogy ezt elmondd” – vágtam vissza, mire a két haverja elkezdett röhögni, ő meg bepöccent, és előhúzott egy pisztolyt. Konkrétan az arcomra fagyott a mosoly, már azon gondolkodtam, hogyan kéne szépen elesni, de végül nem történt semmi. Akadhatnak ilyen helyzetek, de nem szabad megijedni. Ha valamit nem mernék megcsinálni, akkor nem is érne semmit az egész.

Tabutéma sincs?

Nekem nincs, humoristaként nem is lehet. Visszásnak tartom, amikor egy nemi erőszak kapcsán az azon viccelődöket veszik elő a valódi bűnösök helyett, vagy amikor a Charlie Hebdo szerzőire azt mondják, hogy vallásgyalázók voltak. Nekem a vallásgyalázás ott kezdődik, hogy valaki szarral összeken egy templomot. Sajnos forrongó, mérges világot élünk, súlyozottan oda kell figyelni arra, hogy mit mondunk. De ha a humorban is tabukat állítunk, akkor mi marad nekünk?