Belekezdett a gátlástalan ügyvéd

Better Call Saul
Vágólapra másolva!
Teljes lakosságban közel 7 millióan figyelték a Better Call Saul.
Vágólapra másolva!

Itthon szolid nézettséggel ment a Breaking Bad, a Totál szívás, de az USA-ban például az utolsó évad már hatalmas sikert hozott, rengetegen követték a megkattant kémiatanár kalandjait, aki halálos, rákos beteg, és úgy dönt, hogy ha már csak pár éve van hátra az életből, akkor - minden mindegy alapon - szaktudásával beszáll a drogbizniszbe, hogy legalább családja anyagi jövőjét megalapozza.

Better Call Saul

Ennek a szériának előzménysorozata a Better Call Saul, amely most indult az USA-ban, és egyből kifejezetten impozáns számadatokkal. Teljes lakosságban közel 7 millióan figyelték, ami szép eredmény egy kábeltévén, de a célcsoportban mért 4,4 millió még jobb, hiszen ez kábeles tévés rekord, így még nem nyitott új sorozat.

Saulról, a Breaking Bad számító, gátlástalan ügyvédjének előéletéről szól a sztori, de több volt szereplő is felbukkan majd.