Köztük a jövő tévésztárja

Angélica Celaya
Vágólapra másolva!
2014-ben az ismerős színészek mellett rengeteg új vagy kevéssé ismert arc is megjelent a tévében, akikre érdemes lesz a jövőben is odafigyelni. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? és a The Flash is szolgált izgalmas szereplőkkel, de a Gotham Pingvinjét vagy a Cristela komikáját is hamar megszerettük. Íme, tíz friss tehetség a tévéből, akitől kíváncsian várjuk a következő dobást.
Vágólapra másolva!

Gina Rodriguez (Jane The Virgin)

A Gazdagok és szépek 15 epizódjában láthattuk, de az nem számított komoly szerepnek, miután egy 1987 óta futó szappanoperáról van szó. Rodriguez emellett eddig csak vendégként tűnt fel a tévében, olyan sorozatokban, mint az Esküdt ellenségek, A mentalista vagy a Született detektívek. A Jane The Virgin-ben már ő kapta címszerepet, egy szűz nőt alakít, akit tévedésből mesterségesen megtermékenyít az orvosa.

Jelenleg szűzlányt játszik Forrás: CW

Robin Lord Taylor (Gotham)

Az Esküdt ellenségek három epizódjában láthattuk (három különböző szerepben), de vendégszerepelt A célszemély-ben, a Különleges ügyosztály-ban és A férjem védelmében című sorozatban is. A Gotham-ben remekül hozza a hidegvérű gyilkost, Oswald Cobblepotot, aki később Pingvin néven válik ismertté Batman városában – ugyanaz a figura tehát, akit a Batman visszatér-ben Danny DeVito alakított.

Belőle lesz a Pingvin Forrás: FOX

Griffin Gluck (Red Band Society)

Bár a Red Band Society-t hamar elkaszálták – az elkészült tizenhárom epizódból csak tízet adtak le –, a főszereplő kissrácot, Griffin Gluckot még bizonyára láthatjuk a televízióban. A beteg gyerekekről szóló történetet ő is narrálta, korábban pedig a Doktor Addison-ban és a Back In The Game-ben játszott komolyabb szerepet, feltűnt a Tara alteregói-ban is – és még mindig csak tizennégy éves.

Beteg gyereket alakított Forrás: FOX

Yara Shahidi (Black-ish)

Szintén tizennégy éves – de Gluckkal ellentétben többnek tűnik – Yara Shahidi, aki jelenleg a Laurence Fishburne nevével fémjelzett vígjátéksorozatban, a Black-ish-ben játszik. 2007-ben a Törtetők egyik epizódjában kapta az első szerepét, az In The Motherhood című szériában már öt részben láthattuk. A The First Family-ben volt még komolyabb munkája, de olyan produkciókban is feltűnt, mint a Döglött akták vagy a Botrány.

Még csak tizennégy éves Forrás: ABC

Alfred Enoch (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?)

A Harry Potter-filmekben Dean Thomast játszotta, tévében azonban alig láthattuk a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? előtt. Az itthon az AXN-en futó krimisorozatban Enoch az egyik egyetemi hallgatót alakítja, de egy-egy epizód erejéig feltűnt a Broadchurch-ben és a Sherlock-ban is. Londonban színdarabokban is szokott szerepelni, olyan művekben láthatta őt a közönség, mint a Coriolanus vagy az Antigoné.

Színházban is gyakran szerepel Forrás: ABC

Angélica Celaya (Constantine)

Latin-amerikai telenovellákban kezdte a pályáját, majd a Minden lében négy kanál című sorozatban kapott vendégszereplési lehetőséget, ott játszott először angolul. Azóta az új Dallas három epizódjában is láthattuk, jelenleg pedig a Constantine, a démonvadász-ból – illetve az alapjául szolgáló képregényből – készült Constantine-ban szerepel, a különleges képességekkel rendelkező Zed Martint alakítja.

Telenovellákban kezdte a pályáját Forrás: NBC

Carlos Valdes (The Flash)

Carlos Valdes teljesen új a szakmában, első szerepeként Cisco Ramont formálta meg. A karaktert A zöld íjász-ban vezették be, majd átkerült a The Flash-be, ahol már nagyobb teret kapott. A színész korábban zeneszerzőként is dolgozott a Me and My Dick című filmen, de ezenkívül nem sok minden derül ki róla az internetről – hacsak az nem, hogy olykor együtt lóg a The Walking Dead-ben Jimet játszó Andrew Rothenberggel.

Cisco Ramon az első szerepe Forrás: CW

Analeigh Tipton (Manhattan Love Story)

Míg a Hung – Neki áll a zászló-ban mellékszereplő volt (ő játszotta Sandee-t), addig a hamar elkaszált Manhattan Love Story-ban már ő volt a történet középpontjában álló pár egyik tagja. Az Agymenők egyik epizódjában is feltűnt, illetve olyan filmekben játszott, mint az Őrült, dilis szerelem, az Eleven testek vagy a Lucy. Korábban egyébként modell volt, a Topmodell leszek egyik kiadásában a harmadik helyen végzett.

Régebben modellkedett is Forrás: ABC

Diogo Morgado (The Messengers)

Hazájában, Portugáliában már régóta ismert, 1998 óta legalább tíz helyi szériában játszott komolyabb szerepet. Az amerikai – és ezáltal a nemzetközi – közönség azonban csak mostanában vehette őt észre, miután a History sorozatában, A Bibliá-ban eljátszotta Jézust. Idén az Isten fia című filmben is neki adták a szerepet, jövőre pedig a The Messengers című sci-fi sorozatban láthatjuk majd.

Kétszer is eljátszotta Jézust Forrás: CW

Cristela Alonzo (Cristela)

Eddig inkább forgatókönyvíróként tevékenykedett, jelenlegi sorozatát, a Cristela-t is ő írta, csak éppen most már a címszerepet is magára osztotta. Az itthon is vetített sorozatok közül csupán a Kemény motorosok egyik részében fedezhettük fel, továbbá feltűnt a Ladies Room Diaries-ben is, ahova szintén írt három epizódot. 2006-ban elkészítette a Mind of Mencia című szériát, azóta pedig hat rövidfilmhez írt forgatókönyvet.

A Cristelában magára osztotta a főszerepet Forrás: ABC