2014-ben is elbúcsúztunk remek sorozatoktól

True Blood
Vágólapra másolva!
Idén is számos sorozattól kellett elbúcsúzniuk a tévénézőknek, bár akadt szép történet is, hisz az Így jártam anyátokkal vagy a True Blood – Inni és élni hagyni például az alkotók szándéka szerint érhetett véget. Hank Moody nem gurít már le több piát a torkán, a Kemény motorosok is végleg a garázsba állították a Harleyt – íme, tíz széria, amelyet jövőre már hiába keresünk a tévés kínálatban.
Vágólapra másolva!

Kemény motorosok

Legutóbb, december 9-én a Kemény motorosok-tól kellett búcsúzniuk a rajongóknak. A sorozat hét évadot ért meg, az utolsóban Marilyn Manson és Courtney Love is vendégszerepelt, a harmadik szezon pedig a heti átlagos 4,9 milliós nézettséggel az FX többi produkciója, a Kemény zsaruk, a Kés/Alatt és a Ments meg! fölé emelte a szériát. Folytatás is jöhet, a készítő, Kurt Sutter ugyanis elárulta, hogy dolgozik egy előzménysorozaton, amely a hatvanas években játszódik, a motoros banda megalakulását mutatja be.

Nem hasítanak többet az utakon Forrás: FX

Így jártam anyátokkal

A kétezres évek egyik legjobb vígjátéksorozata volt a március 31-én lezárult Így jártam anyátokkal, amely Ted Mosby párkeresési kálváriáját, illetve baráti körének magánéletét mutatta be. Az alkotók maguk zárták le a történetet – tehát nem hirtelen kaszálták el sorozatukat –, azonban így is csalódást okoztak sok rajongónak, akik boldog(abb) befejezésre számítottak. A szériától már korábban elbúcsúztunk 44 érdekes ténnyel, ezt itt olvashatja.

Sokan boldogabb véget vártak volna Forrás: AFP

Kaliforgia

Hét évad után ért véget a Kaliforgia, amely sokat segített David Duchovnynak abban, hogy hátrahagyja az X-akták-ban megformált karakterét, Mulder ügynököt. A színész itt egy teljesen más figurát játszott, az elkötelezett nyomozó helyett egy laza, bohém írót, aki gyakorlatilag semmire – se piára, se drogra, se nőre – nem tud nemet mondani. A Charles Bukowskira erősen hajazó – csak jóképűbb – Hank Moody egy Golden Globe-ot is hozott Duchovnynak, aki pár éve az Origónak is mesélt a szerepről.

Hank Moody sokat segített David Duchovnynak Forrás: Showtime

True Blood – Inni és élni hagyni

A 2008-ban indult sorozatnak nyilván nem tett jót, hogy egy idő után divatba jöttek a zombik, a vámpíros sztorik pedig már korántsem érdekeltek annyi nézőt, mint azelőtt – az idei Draculá-t is elkaszálták egy évad után. A True Blood mindenesetre így is eljutott hét szezonig, a készítők ráadásul maguk zárhatták le – készültek is rendesen, az utolsó évad előtt leadtak egy Farewell to Bon Temps című különkiadást is, amelyben személyesen búcsúztatták sorozatukat. A Bill Comptont alakító Stephen Moyer négy éve nyilatkozott az Origónak.

A vámpíroknak nem tettek jót a zombik Forrás: HBO

Boardwalk Empire – Gengszterkorzó

A Martin Scorsese és Terence Winter nevével fémjelzett sorozat 2010-ben indult, és mind a közönség, mind a szakma elismerését kivívta, díjak sorát gyűjtötte be. A történet a szesztilalom idején, az 1920-as évek Atlantic Cityjében játszódott, középpontjában egy politikus, Nucky Thompson állt, akit a szeszcsempészet mellett a szerencsejáték és a prostitúció világához is fűztek szálak. Annak idején a sorozat több szereplőjével beszéltünk, Steve Buscemi itt, Kelly MacDonald itt, Michael K. Williams pedig itt mesélt.

A szesztilalom ideje is lejárt Forrás: HBO

Psych – Dilis detektívek

2006-ban nem véletlenül a Monk – A flúgos nyomozó ötödik szezonjának nyitóepizódja után debütált a sorozat, a magyar alcím egyből fel is hívta a figyelmet a hasonlóságra. A történet középpontjában Shawn Spencer (James Rodney) állt, aki gyermekkorától kezdve az átlagosnál jobb megfigyelőképességgel rendelkezett, így a rendőrséggel is el tudta hitetni, hogy látnok, ebbéli minőségben dolgozott ott tanácsadóként. A széria – akárcsak a Monk – nyolc évadot ért meg, de több regény is megjelent a nyomán.

A Psych detektívjei tényleg nem voltak normálisak Forrás: USA Network

Nevelésből elégséges

A nevem Earl alkotója, Greg Garcia 2010-ben indult vígjátéksorozata, amelyben újra a prolik kapták a főszerepet. A történet középpontjában a húszas évei elején járó Jimmy állt, aki egy egyéjszakás kaland után vált apává, gyermekét ráadásul egyedül – vagyis tökéletlen családja segítségével – kellett felnevelnie.

Egyedülálló apaként talán jobban ment volna Forrás: FOX

Being Human – Emberbőrben

Az itthon A vámpír, a vérfarkas és a szellem címmel futott brit sorozat (az eredetiben szintén Being Human) amerikai remake-je. Három huszonévesről – nem meglepő módon egy vámpírról, egy vérfarkasról és egy szellemről – szólt, akik együtt béreltek lakást, és megpróbáltak hétköznapi életet élni.

Próbáltak hétköznapi életet élni Forrás: SyFy

13-as raktár

A sci-fi sorozatban két titkos ügynök olyan műtárgyakat kutatott fel a világban, amelyek valamilyen csodás vagy épp veszélyes képességük miatt fenyegetést jelentettek az emberiség számára – ezeket őrizték aztán a címbeli 13-as raktárban, nagyon ügyelve arra, hogy többé ne kerüljenek civilek kezébe.

Sok cuccot bepakoltak a 13-as raktárba Forrás: SyFy

Gyilkosság

Az Egy gyilkos ügy című, világsikerű dán krimisorozat kanadai-amerikai remake-je volt, amely jól megidézte a skandináv hangulatot, a borús Seattle-ben játszódott. Sarah Linden nyomozónő utolsó ügye szépen kitartott: már a második évad után el akarták kaszálni, de egy csatornaváltás után még a rövidített negyedik évadot is megkapta.

Dán sorozatot ültettek át az Egyesült Államokba Forrás: AFP

2014-ben ért véget többek között a Carrie naplója, a Ravenswood, az elátkozott város, az Így neveld a faterod, az Emberi tényező, az Eszementek, a Kertvárosba száműzve, a Felejthetetlen, az új Dallas, A híd és a Híradósok is, cikkünkben azonban csak azokkal a sorozatokkal foglalkoztunk bővebben, amelyek legalább négy évadot megértek.