Mit csinál ma doktor House és csapata?

Olivia Wilde
Vágólapra másolva!
Doktor House egykori alakítója, Hugh Laurie nemrég két sorozatban is szerepet kapott, Az alelnök mellett az Éjszakai portás feldolgozásában is fel fog tűnni. De hol láthatjuk a többieket, Wilson, Cuddy, Foreman vagy Tizenhármas megformálóit?
Vágólapra másolva!

Hugh Laurie (Gregory House)

Jövőre Az alelnök negyedik évadjában fog feltűnni, de benne lesz az ismert kémregény, az Éjszakai portás tévés adaptációjában is. A Doktor House után volt róla szó, hogy ő játssza a főgonoszt a Robotzsaru remake-jében, de végül passzolta a szerepet, a Tomorrowland című sci-fiben viszont láthatjuk még gonoszként – a forgatáson már túl van, a film elvileg jövőre jön a mozikba. 2013-ban megjelentette második lemezét, a Didn’t It Rain-t, amelynek turnéjába Budapestet is bevette, júliusban lépett fel itt. Arról, hogy mit csinált emlékezetes szerepe előtt, bővebben írtunk korábban.

Zenekarban játszik, Budapesten is fellépett Forrás: AFP/RIA Novosti/Vladimir Astapkovich

Robert Sean Leonard (James Wilson)

Az Éghasadás-ban vállalt újra komolyabb tévés munkát, a sci-fi sorozat harmadik és a negyedik évadjában szinte felismerhetetlenül, hosszú hajjal és szakállal alakította Roger Kadart, aki az apokalipszis előtt egyetemi tanár volt – azóta azonban már meg is halt, karaktere kilenc epizódban jelent meg. Leonard emellett vendégszerepelt a Feketelista és A férjem védelmében egy-egy részében is, illetve rendszeresen vállal színházi szerepeket is. A tavalyi évadban a Ne bántsátok a feketerigót! főszerepében, illetve a Pygmalion Higgins professzoraként mutatta meg magát a közönségnek.

Az Éghasadásban alig lehetett felismerni Forrás: TNT

Lisa Edelstein (Lisa Cuddy)

Szívesen foglalkoztatják különféle tévés produkciókban, A férjem védelmében és a Castle című sorozatokban egyaránt három-három epizódban jelent meg, de olyan szériákban is vendégszerepelt, mint a Sherlock és Watson, a Gátlástalanok és a Botrány. Az Avatár: Korra legendája című rajzfilmsorozathoz a hangját kölcsönzi, illetve benne van a Girlfriend’s Guide to Divorce című szériában is. Hosszabban itt írtunk róla.

Szívesen foglalkoztatják tévés produkciókban Forrás: AFP/Mike Pont

Omar Epps (Eric Foreman)

Jelenleg ő a második évadjánál járó Resurrection húzóneve, a Doktor House óta nem is láthattuk másban. A Jason Mott regényéből készült történet egy Missouri állambeli kisvárosban játszódik, amelynek egykori lakói egyszer csak megjelennek, akár több évtizeddel a haláluk után – viszont mindannyian ugyanolyan idősek maradtak. Az Epps által játszott ügynök egy nyolcéves fiút kísér haza, akire Kínában bukkantak rá, jó harminc évvel az után, hogy megfulladt.

Ő a Resurrection húzóneve Forrás: ABC

Jennifer Morrison (Allison Cameron)

Játszott a Sötétségben – Star Trek-ben, illetve párhuzamosan jelent meg két sorozatban: az Így jártam anyátokkal-ban ő volt Ted egyik barátnője, Zoey, az Egyszer volt, hol nem volt-ban pedig Emma, akit Hófehérke és a Herceg valóságba átmenekített lányának tartottak. Morrison nem aprózza el a munkát, 2015-ben négy filmje is érkezik a mozikba. Nem csoda, hogy nincs is nagyon máshol ismerkednie, így a Doktor House alatt még ottani kollégájával, Jesse Spencerrel jött össze, majd az Egyszer volt, hol nem volt-ban szintén látott Sebastian Stannel randizgatott.

Nem aprózza el a munkát Forrás: AFP/Getty Images/Michael Buckner

Jesse Spencer (Robert Chase)

A Lángoló Chicagó-ban tért vissza az egyik tűzoltóként, Matthew Caseyként, akinek örök konfliktusa van egy kollégájával, miután mindketten a másikat hibáztatják egy közös barátjuk haláláért. Spencer ebben a szerepben a Bűnös Chicagó-ban is megjelent, mivel a két sorozatból crossover is készült. A színész emellett csak a Phineas és Ferb egyik epizódjához adta a hangját, valamint hegedül a Band from TV nevű jótékonysági zenekarban, amely – nevéhez híven – tévés színészekből alakult, Hugh Laurie is benne van.

Jelenleg tűzoltót játszik Forrás: NBC

Olivia Wilde (Remy Hadley, Tizenhármas)

Feltűnt többek között a Portlandia egyik epizódjában, de amúgy az utóbbi időben inkább csak szinkronhangként jelent meg a tévében, például a Robot Chicken-nél vagy az Amerikai fater-nál. Mostanában inkább moziban lehet vele találkozni (Ivócimborák, Hajsza a győzelemért, A nő, Működik a kémia), két filmje biztosan érkezik jövőre is, de azok mellett is vannak még függőben projektek. Több színész mellett magasztalta Los Angelest a Thirty Seconds to Mars tavalyi, City of Angels című klipjében, a tévében pedig Martin Scorsese sorozatában láthatjuk legközelebb.

Scorsesével is fog dolgozni Forrás: AFP