Máris balhéznak a Rising Star zsűritagjai

Rising Star
Vágólapra másolva!
Több mint egy hónap múlva indul csak a TV2 új tehetségkutatója, a Rising Star, de már vannak viták a zsűriben.
Vágólapra másolva!

A Sztárban sztár-ból kiesett Pásztor Annát november 9-től a Rising Star című tehetségkutatóban is láthatjuk, mint azt megírtuk, Kerényi Miklós Gábor, Feke Pál és Mező Misi mellett ő lesz az egyetlen nő, aki elbírálja a produkciókat.

Az énekesnő elárulta, hogy szerinte eléggé csiszolni kell még a zsűrin, ha nem akarnak minden adásban összeveszni: "Már voltak próbafelvételek, és voltak nehézségek. Mindenki hatalmas egó, nem tudom, hogy elég lesz-e a stúdió négy ekkora egónak - kérdés, hogy melyik fog szétpukkadni, és melyik fog még nagyobbra nőni. Próbálunk majd összekapaszkodni, mint a hajótöröttek a csónakban, és nem felzabálni egymást. Voltak már viták, maradjunk annyiban, hogy fészkelődünk, mindenki keresi a pozícióját" - mondta a FEM3 Café című műsorban.

Össze kell még csiszolódniuk a zsűritagoknak Forrás: TV2