Pénzt követel Demcsák Zsuzsától a volt férje

Vágólapra másolva!
A bíróság csütörtökön mondta ki a válást, de ezzel még nem ért véget a történet Demcsák Zsuzsa és volt férje között. A vagyonmegosztási per ugyanis még nem zárult le, ráadásul a férfi pénzt követel gyermekei anyjától.
Vágólapra másolva!

A Vasárnapi Blikk egy, a volt férjhez közeli forrásból megtudta, hogy kapcsolatuk megromlásakor K. József otthagyta a III. kerületi házat, és egy ideig az irodájában húzta meg magát, aztán albérletbe kényszerült. Ennek költségeit pedig most Demcsák Zsuzsán akarja bevasalni. Sőt, állítólag gyermektartást sem fizet rendszeresen, amit rossz anyagi helyzetével indokol.

A lap információi szerint a pár ügyvédjei két éve készítettek egy válási megállapodást, de ezt végül K. József nem volt hajlandó aláírni, így válásukkor nem is sikerült a vagyonmegosztásban megegyezni.

A gyermekek felügyelete is okozott már gondot közöttük, most azonban a bíróság kimondta, hogy az az édesanya kizárólagos joga.

Demcsák Zsuzsa a válás részleteiről és a vagyonmegosztással kapcsolatban nem kíván nyilatkozni.