Delhusa Gjon: Számítottam rá, hogy kiszúrnak velem

Delhusa Gjon, Celeb vagyok
Vágólapra másolva!
A második szériával költözött a dzsungelbe 2008-ban, és bár rengeteg élménnyel tért haza, nem menne vissza. Kínlódott az éhséggel és a tisztálkodással, generációs különbségek okozta problémák is előfordultak a Celeb vagyok, ments ki innen! második csapatában, és sajnálja, hogy nem sokat láthatott az egzotikus tájból. Az énekes az Origónak mesélt.
Vágólapra másolva!

Titkon bízott benne, hogy egy játékra hívta meg az RTL Klub, ha leállítják a kamerákat, kapnak a szereplők bőségesen ennivalót. "Csak ott szembesültem vele, hogy ez egy komoly harc és küzdelem, ahol a feladatokért kapott csillagok után kapunk csak élelmet. Minden falatért meg kellett küzdeni, sok konfliktus volt csapaton belül, mert mindenki magának akart jót és nem a többieknek. Előfordult, hogy loptunk egy argentin férfitól, aki autóval vitt minket egyik helyszínről a másikra. Bekötött szemmel ültünk ugyan, de nagyjából kiszúrtuk Pákóval, hogy az autóban van egy alma, ami feltehetően a sofőr uzsonnája volt. Ő előrehajolt, átadta nekem, én pedig eldugtam és együtt megettük."

Forrás: RTL

"Szörnyű volt, mikor tíz embernek kellett osztozni egy marék babon vagy három almán. Előhozta az emberekből a versengést, kitörtek a balhék pár szem bab vagy egyéb apróságok miatt. A csapatban voltak nehéz emberek, és a különböző korosztályok sem találták meg könnyen a közös hangot" -fejtegette.

Nehézkes volt megoldani a tisztálkodást, rendszerint együtt jártak fürödni, hogy tudják takarni egymást a kamerák elől. "Nem volt egyszerű ezeket az alapvető dolgokat megoldani, sok kényelmetlenséggel jártak. Persze voltak vicces és emlékezetes jelenetek, de sokat kellett küzdenünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben."

Itt már boldog, mehet haza Forrás: RTL

A legkeményebb feladat az volt számára, mikor élő bogarakat kell elfogyasztania. "Annyira keserűek voltak a bennük levő méreganyagok miatt, hogy alig lehetett őket lenyelni. Három nap múlva is éreztem az ízt a számban, elmondhatatlanul rossz volt. Az utazás előtt kitöltettek velünk egy tesztet, amiben be kellett vallanunk, hogy mitől félünk. Én azt írtam, hogy semmitől, mert számítottam rá, hogy direkt úgy fognak majd kiszúrni velem. És igazam is lett, mindenki azt kapta, amitől rettegett. A magasságtól félők magas helyeken voltak, a kígyóktól rettegők kígyókkal kerültek össze. Valójában én is félek tőlük, de szerencsére ezt nem ismertem be. Olyan élményeket szereztem, amiket másként nem tudtam volna az életben, de elég volt belőle egy alkalom.