Szanyi Tibor nagyon mérges lett az ATV-re

Vágólapra másolva!
Szanyi Tibornak nem tetszett, hogy az ATV egyik műsorában megkérdőjelezték, amit mond. Az adás után a csatorna szerint az MSZP politikus jelentet rendezett a színfalak mögött. Szanyi etikai eljárást fontolgat és azzal fenyegetőzik, hogy kitálal Rónai Egon műsorvezetőről, az MSZP azonban sajnálja, ami történt.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban oda-vissza üzenget egymásnak az ATV és az MSZP-s Szanyi Tibor. A politikus hétfőn volt a csatorna egyik beszélgetős műsorának vendége. Miután egy témában véleménykülönbség alakult ki közte és a műsorvezető, Rónai Egon között, azt mondta: a csatornára is igaz a Fidesszel szemben megfogalmazott kettős mérce: "Amikor ránk mondanak valamit, akkor hümmögnek, hogy tényleg?, amikor meg én mondok valamit, ami a napnál világosabb, akkor megkérdezik, hogy tudja bizonyítani"? - írta az adás után az atv.hu.

Az oldal szerint azonban az igazi műsor csak a beszélgetés után kezdődött. Szanyi átadta helyét az őt követő Eörsi Mátyásnak, ám a stúdióban még három-négy percig sorolta panaszait. Többek között azt mondta a műsorvezetőnek, hogy ennyi erővel mehetnének a Hír TV-be is. Erre a felvetésre a díszlet mögött álló MSZP-s sajtós, Kormos Kata is reflektált. Azt kiabálta Rónainak, hogy ha a Hír TV-ben szóba kerülnek egy politikus viselt dolgai, ott nem kezdik firtatni a bizonyítékokat. A sajtós szavai inspiratívan hathattak Szanyira, ugyanis folytatva a szemrehányásokat kijelentette, hogy az ATV-t is súlyos felelősség terheli a baloldali összefogás választási vereségében - írja az atv.hu.

Miután a csatorna a honlapján megírta a történteket, Szanyi Tibor a VS.hu-nak azt nyilatkozta:
etikátlannak tartja, hogy egyoldalúan, a műsorvezető megjegyzései nélkül hozták nyilvánosságra a műsoron kívül elhangzottakat. A politikus nem zárta ki, hogy sajtóetikai eljárást kezdeményeznek az ügyben. Kormos Kata a VS.hu-nak cáfolta, hogy kiabált volna a stúdióban, és ő is etikátlannak nevezte, hogy az atv.hu nyilvánosságra hozta a magánbeszélgetés részleteit, noha az ott elhangzottakat vállalják.

Szanyi a szerdai a Magyar Nemzetnek is nyilatkozott. Azt mondta, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ha az ATV folytatja a hamisítást és az egyoldalú tájékoztatást, akkor kitálal, és nyilvánosságra hozza, hogy mit mondott neki a kamerák mögött Rónai Egon, az ATV műsorvezetője.

Kedd este az MSZP-s Tóbiás József a NOL.hu-nak azt mondta: Szanyi Tibor szavai nem tükrözik az MSZP véleményét, a szocialista párt teljes mértékben tiszteletben tartja a sajtószabadságot, és sajnálja, mindazt, ami az ATV stúdiójában történt.

Szanyi Tibor az atv.hu cikke szerint nem először rendez jelenetet a csatornánál. Korábban a Policy Agenda elemzői az országgyűlési és EP-választások eredményeit elemezve felvetették, hogy amennyiben az MSZP nem nyit a kistelepülések felé, könnyen az MDF, SZDSZ és az FKGP sorsára juthat, azaz megsemmisül. Szanyi az ATV Startban erre úgy reagált, hogy a televízió kukázta ki azokat a gondolkodókat, akik ilyen forgatókönyveket vetnek fel megrendelésre.