Új időpontban a 100. adására készülő Showder Klub

Badár Sándor
Vágólapra másolva!
Badár Sándor egy különleges adásban lép fel, a produkció pedig leszerződtetett egy vak stand-upost is.
Vágólapra másolva!

A századik műsorára készül a Showder Klub, húsvét környékén, a tavaszi szezon közepén jön el ennek ideje – újságolta az Origónak a producer. „A mai tévés világban ez egy nagy szó, sok show nem ér el ilyen szép eredményt, adásszámot. Újdonság lesz, hogy Badár önálló estet kap a Showder Klub keretein belül. Nagy és nyitott fórum ez, a fellépők száma jelenleg harminc és negyven közt van, és fellép nálunk az első vak stand-upos. Sulyok Péter kuriózum, európai szinten is igen ritka, hogy a műfajt olyan művelje, aki nem látja a közönségét, a reakciókat. A Dumaszínházzal vannak közös válogatóink, amelyeket nem veszünk fel tévére, ott válogatjuk az új fellépőket. Őt is ott láttuk, elsöprő sikere volt, bármely ismert stand-upos nyomába tud lépni" – vélte Kovács Kristóf.

Badár Sándor

A nézők mindig az ismert arcokat várják, mint Kiss Ádám vagy Kovács András Péter, de az adások száma véges (egy évadban 16, ősztől tavasz végéig), és a produkció mindig újakat szeretne bemutatni. Ebben az évadban összesen nyolc, korábban nem ismert humorista lép fel (egy részük ősszel bemutatkozott már).

„A műfaj egyre szélesebb és erősebb. Nekünk külön öröm, hogy a stand-uppal próbálkozók nem a tehetségkutatókban tűnnek fel, hanem a Showder Klubot célozzák be eleve. Szinte a teljes stand-upos csapat velünk van szerződésben. Közte az új generáció is – mondhatjuk így, mert tíz év van azok közt, akik velünk kezdték, és akik most lépnek fel először. Nem születik folyamatosan új zseni, nyilvánvaló, de vannak nagyon jók az újak között" – mondta a producer.

A műsor hétfő este lesz látható, igen előkelő helyen, rögtön a múlt héten a nézettségi lista élére került Barátok közt után. Tavaly az RTL Klub még egy vasárnap esti humoros blokkal kísérletezett, oda került a Vundersőn és zuperszexi, majd utána a Showder Klub, de Sebestyén Balázsék műsora nem aratott osztatlan sikereket, hogy finoman fogalmazzunk. Eztán megint lesz hétfőnként lesz stand-up, ráadásul sem film, sem sorozat nem megy elé, azaz főműsoridőben kerül képernyőre. Várhatóan az abszolút nézettség is nőni fog azzal, hogy nem este 11-kor kezdődik a program.