VV Dávid: A villa egy húsdaráló

Dávid, VV6
Vágólapra másolva!
Gennyes sebet akart kivágni, mint mondta, de nem sikerült. A Való Világ 6 hierarchiáját szerette volna megváltoztatni, de elbukott.
Vágólapra másolva!

Nem keveredett ellentmondásokba, nem félt a szemébe mondani senkinek, ha baja volt vele – magyarázta Dávid a BeleValóVilág című műsorban röviddel kiesése után. „Rólam meg nem tudott kialakulni valós kép, ráadásul nagyon erős játékost hoztam ki. Tiszta lapokkal pedig nehezebb játszani, mint ez most bebizonyosodott" – fejtegette.

„A villa teljesen más bentről. Egy nulla-huszonnégyes húsdaráló, és a benti emberek felkészültek. Nagy taktikusok vannak, Viki mellett Józsi is játssza a játékot: bár nem látszik, de neki vannak tervei, ezeket végre is hajtja, és hatással vannak a villaéletre. Számomra az volt a legnehezebb, hogy állandóan ment az üvöltözés, én ilyen társaságban még nem nagyon voltam" – tette hozzá.

Dávid, VV6 Forrás: RTL II

Úgy érzi, Charlotte-nak és Aureliónak fog hiányozni. Viki miatt esett ki Simon, őt pedig kedvelték a nézők: Dávid nem is értette, hogy a villa korábbi udvari bolondja miért a lányt várta vissza a játékba. Krisztián is szóba került, őt szerette volna igazából kivinni, de védett volt.

Iza elvileg a zsánere, de a viselkedése elriasztotta. „Rengeteg dolog volt benne, ami zavart, le tud menni alpáriba, csúnyán beszél. A nőiességet Zsófiban fedeztem fel, ő egy cuki kis szexbomba" – elemezte röviden két lakótársát.

Elvesztett időérzék

Korábban úgy gondolta, hogy 80-20-as aránnyal tér majd vissza – ezt már a 8:08 Minden reggel című műsorban mondta hétfő reggel. Szerinte az értékrendbeli különbségek jelentősek voltak, és volt alapja a magabiztosságának. „Nagy nyomás alatt kellett elérnem dolgokat, amelyekre több időre lett volna szükség. Elvesztettem az időérzékemet" – fejtegette.

„Egy felépült hierarchia-rendszerrel találtam magam szembe. Ez ellen próbáltam tenni valakit. Ha kiejtettem volna Vikit, a villa új arculatot kapott volna" – tette hozzá Dávid, aki riválisát „gennyes sebnek" nevezte, amely kivágása nem sikerült. A volt villalakó Budapesten akar dolgozni, tévézni szeretne.