Nehéz így látni Michael J. Foxot

Michael J. Fox
Vágólapra másolva!
Az USA-ban már az új sorozat negyedik része is lement, nézettség alapján nem egy sikersztori – de legalább a Parkinson-kórral küzdő színész legyőzte önmagát.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban már a negyedik része is lement a Michael J. Fox Show-nak: a sorozat eleve nem túl magas számokkal nyitott, de a premier 7,5 milliója legutóbb már 3,8-ra csökkent, ami az NBC esetében nem túl fényes eredmény. A csatorna különben pilot nélkül, úgymond vakon rendelte be az első évadot: ilyen a legritkábban történik, csak az igazán nagy nevek (legyen az producer vagy színész) esetében, egyébként hosszú válogatási procedúra előz meg egy sorozatot – és akkor sem kérnek elsőre teljes évadot.

Forrás: NBC

Michael J. Fox pedig nagy név, és nem azért nem nézik elegen a sorozatát, mert nem vicces: már a pilotban is van pár kedvesebb poén, popkulturális utalás (például Rockyra), egy-két jobban eltalált mellékszerepelő, akik asszisztálnak a sztár mellett. Mert Fox nemcsak az életben sztár, hanem a fikciós szériában is, egy Michael Henry nevű tévériportert alakít, aki öt évig volt egy csatorna vezető híradósa, majd Parkinson-kórja miatt visszavonulni kényszerült. Kollegái unszolására visszatér a stúdióba, nekiáll riportokat forgatni, és bár az első este elveszik tőle a képet és a hangot, ez nem szegi nagyon kedvét.

De mi szegi a nézők kedvét, miért csökkent felére az amúgy sem acélos kezdeti nézettség három hét alatt? Nagyon egyszerű: azt a kedves fickót, akit imádtunk nézni a roppant szellemes és kultikussá lett Vissza a jövőbe trilógiában, a Doc Hollywood-ban, a Családi kötelékek-ben vagy a Kerge város-ban (most Káoszháza címen nézhető), elég nyomasztó úgy látni, hogy nem teljesen ura saját testének, hogy nehezére esik lecsavarni egy üveg fedelét vagy kimerni egy tál tartalmát egy tányérra. Nehéz szívvel nézi a tévéző a Parkinson-kóros színész – valahol mégis keserű – bolondozását, mókázását, miközben a poénok egy része épp a betegséggel kapcsolatos, azaz még elfeledni sem lehet, hogy Foxnak tízszer akkora erőfeszítésébe kerül minden jelenet, mint egy átlagos színésznek.

Forrás: NBC

A sztori persze nézhető, Michael J. Fox sorozatbeli családja többé-kevésbé rokonszenves, az asszisztens is aranyosan esetlen, de karakteres a pilotban, de ilyen nézettség mellett nem sok esélyt látunk második évadra: a felvett részek nyilván adásba mennek, de eztán meggondolja majd az NBC, hogy megrendel-e egy újabb vígjátéksorozatot egy súlyosan beteg hollywoodi színészről. A nézők ugyanis inkább a felszabadult nevetés, a könnyed húsz-huszonöt perc miatt kapcsolnak egy komédiára, szitkomra, nem pedig azért, hogy egykori idolokat méltatlan, szomorú helyzetben lássanak.