Szívatja egymást a Trónok harca két szereplője

Trónok harca
Vágólapra másolva!
Maisie Williams, azaz Arya Stark és a nővérét alakító Sophie Turner (Sansa Stark) nagy barátnők lettek az évek során.
Vágólapra másolva!

Maisie Williams (Arya) és Sophie Turner (Sansa Stark) együtt kezdtek forgatni még 2010-ben, és 2011 áprilisa óta számítanak ismert sorozatszínésznek: akkor indult a hamar kultikussá lett Trónok harca az HBO-n.

Nagyon kevés közös jelentük volt, az is inkább csak az első évadban, utána a karaktereik egészen más utakat jártak be, de ennek ellenére igazi barátnők lettek. Az internetre felkerült videóik szerint folyamatosan megtréfálják egymást, kiskamaszként idétlenkednek a fotókon, amit meg is értünk: kell néha egy kis vidámság az alapvetően sötét és hideg fantasy forgatása után. Alább egy rajongóval készült fotójuk, több dilis képet és videót itt talál.

Forrás: winteriscoming.net