A botrányok miatt új helyen a brit X-faktorosok

Vágólapra másolva!
A brit X-Faktor szereplőit idén nem vihetik a londoni Corinthia hotelbe, tavaly sok volt a piás balhé.
Vágólapra másolva!

A 2012-es brit X-Faktor élő adásainak szereplői az ötcsillagos Corinthia szállóban laktak a felkészülés és a show-k ideje alatt, de a tehetségkutató producerei úgy döntöttek, hogy az idei csapatnak inkább bérelnek egy villát, akkor kevesebb lesz a baj. Tavaly több vendég panaszkodott a fiatalokra, többen erős italozással és hangoskodással lazítottak a fellépések, tévéshow-k okozta feszültség után.

A Daily Star szerint az új sztárjelöltek egy ötmillió fontot érő, kilenc hálószobával, nagy kerttel és medencével rendelkező ingatlanba költöznek be, a London külvárosában található villa egykor Lionel Richie tulajdona volt.