Ide tökös gyerekek kellenek, maffiózó-hanggal

szinkron, László Zsolt
Vágólapra másolva!
Az AXN maffiasorozatot hozott be nemrég, a Vörös Özvegyet adta – és mivel csak nyolc rész készül belőle, két esős, nyári nap alatt megnézhető. A magyar változaton többek közt Mezei Kitty és László Zsolt dolgozott, őket kérdeztük szinkronos munkáikról.
Vágólapra másolva!

"Azon gondolkodtam sokszor, hogy miért nem mosolyog soha a karakterem, aztán belegondoltam, hogy tulajdonképpen mennyire nincsen könnyű helyzetben" - kezdte Mezei Kitty, aki a főhősnőnek, Martha Walravennek kölcsönzi a hangját. A karakter eléggé összetett, hisz a férje halálával át kell vennie a család illegális vállalkozásait, miközben mindent megtesz, hogy gyerekeivel együtt szabadulni tudjon ettől a világtól.

Az amerikai színésznőt, Radha Mitchellt is megkedvelte, akinek egyébként ez az első komolyabb televíziós szerepe, eddig a magyar közönség csak a mozikban találkozhatott vele. Olyan filmekben láthattuk, mint a Pitch Black - 22 évente sötétség, A tűzben edzett férfi, vagy a Silent Hill - Halott város. "Remek eszköztára van, és a folyamatos félelem és keménység is sokféleképpen ül ki az arcára" - mondta Kitty. Azonban meg is gyűlt a baja vele, hisz sokszor csak suttogva beszél a karakter, és olyankor mindig rászólt a szinkronrendező, hogy tudjuk, hogy most ő suttog, de neki ezt normál hangerővel kell mondania.

Mezei Kitty Fotó: Oblath Ádám

A széria szerinte tele van kiszámíthatatlan fordulatokkal: "Annyira durva ez a világ… Jó esetben a normális emberek ezt nem ismerik, ezért érdemes betekinteni. Hihetetlenül fordulatos, egyik szereplő élete sincs biztonságban, akármennyire gondoljuk főbb szereplőnek" – elemezte Mezei.

A negatív főszereplőt, Nicholae Schillert Goran Visnjic alakítja, akit már jó ideje László Zsolt szólaltat meg magyarul. Meg is kedvelte kollégáját az évek alatt. "Hihetetlen kisugárzása van, és emellett elég jó színész. Már a Vészhelyzetben is nagyon jó volt az ő játékát magyarítani, és számomra az is szimpatikussá teszi, hogy kelet-európai férfi létére sikerült érvényesülnie Amerikában. Jól játszik, így nem igazán kell semmit hozzátenni a hangommal. Visnjic mindig kihívás, bő eszköztárral rendelkezik, így ugyan nem mindig könnyű vele dolgozni, viszont pont ettől jó ez a munka".

László Zsolt Fotó: Oblath Ádám

László Zsolt játszott már maffiafőnököt a Tűzvonalban című sorozat második évadjában. Szerinte az sem különbözött sokban a jelenleg szinkronizált karaktertől, már ha magyar viszonylatba helyezzük át a dolgokat. Számára teljesen más a színészet, és a szinkronizálás, neki a szinkron jóval könnyebb munka, nem annyira kimerítő. „Forgatáson, színpadon állni teljesen más, nem beszélve az azt megelőző próbafolyamatról - ezzel szemben a szinkronnál nincs szükség ilyen jellegű rákészülésre. Sok esetben csak át kell élni, és le kell utánozni, amit a külföldi kolléga már egyszer megcsinált. Illetve javítani is lehet rajta, ha éppen egy kevésbé jó színészről van szó. A rutin is rengeteget tesz hozzá a folyamathoz, hisz ez is egy olyan szakma, ami gyakorlattal, tapasztalattal egyre könnyebben megy" – vélte.

Kiss Lajos Fotó: Oblath Ádám

A szinkronrendező, Kiss Lajos szerint eddig egy sorozatért rajongott igazán, a szintén AXN-s Balfék körzetért, de a Vörös Özvegy is megfogta. "A sorozatok hamar leülnek, de ez tetszik, mert más jellege van, mint a sok hasonló kriminek. Nincsenek nagy sztárok benne, de amit kell, azt tisztességgel hozzák" - mondta. Mindig ő készíti elő forgatásra a filmeket, illetve sorozatokat, és már akkor elkezdi összeírni a lehetséges hangokat. "Ez egy maffiózós film. Úgy voltam vele, hogy ide tökös gyerekek kellenek, akiknek az orgánumáról is elhiszem, hogy maffiózók. Mindig úgy válogatom össze a hangokat, hogy nekem hihetőek legyenek" - mondta a rendező. Elmesélte azt is, hogy nem érdekli különösebben, hogy milyen az eredeti színész megszólalása, az a lényeg, hogy neki hiteles legyen. Az számít, hogy kit ki szinkronizált korábban, de arra is volt példa, hogy egy csatorna előzetes kérései ellenére mindenkit leváltott.

Ez is remek, de Barney jobb

Bogdányi Titanilla és Markovics Tamás ugyan csak mellékszereplők, de annyit elmondtak, hogy kifejezetten örülnek, amikor nem tinédzsert kell szinkronizálniuk, hanem érett felnőttet, hisz mindketten gyerekkoruk óta benne vannak a szakmában, és sok esetben fiatalabb karakterekkel azonosítják őket. Titanilla karaktere erős személyiség, Kat Petrova, aki a nővérét igyekszik mindenben támogatni, és közben attól sem riad vissza, ha közben a kezét be kell mocskolnia. Markovics a másik testvérnek, Irwin Petrovnak kölcsönzi a hangját, aki folyton babérokra vágyik. Tamás elárulta, hogy nagyon szereti a negatív figurákat, mert az ilyen karakterek kihívást jelentenek a számára. Ennek ellenére a kedvenc munkája egy igazi harsány fickó, Barney Stinson az Így jártam anyátokkal című sorozatból.

Gubányi György István és Király Adrián is megfordultak a stúdióban, előbbinek inkább a figura tetszik: "James Ramos nyomozó nehéz helyzetből küzdötte fel magát oda, ahol most dolgozik. Úgy gondolom, hogy kifejezetten kellemes, hogy a családi háttere ellenére ő a jó oldalon igyekszik harcolni! A színész maga is szimpatikus, finom játékai vannak" - mondta Gubányi. Adrián, aki Jay Castillo, Kat Petrova férjének a magyar hangja, a felvételek hangulatát szereti nagyon, szerinte a kolléganők nagyon kedvesek, mindig öröm velük dolgozni. Abban mindketten egyetértettek, hogy nagyon jó lenne egy hazai sorozatban is egy, a karakterükhöz hasonló szerepet eljátszani.

Baráth István Fotó: Oblath Ádám

Nem osztja ezt a nézetet Baráth István, a sorozat egyik fontos figurája, aki szívesebben maradna a mikrofon mögött. Spongyabob második szinkron hangja számára kicsit meglepő a sztori, hisz inkább a rajzfilmeket, és a vígjátékokat szereti, de ha a való életben kerülne ilyen szituációba, végig kitartana a családja mellett.

Oblath Ádám

A szervezésért köszönet az AXN-nek.