Folyatódhat a Dallas?

Vágólapra másolva!
Az USA-ben lement az új széria második évadja, Jockey már nincs, de még mindig nem tudni, hogy kap-e folytatást a Dallas.
Vágólapra másolva!

A Dallas-t az amerikai TNT támasztotta fel, sok régi rajongó örömére, és az első új évad nem is okozott csalódást. A csatornánál a 4 millió 420 ezres átlagnézettség igen jónak számított, és bár esett az érdeklődés, senkit nem ért váratlanul a második évad berendelése. Az első nyáron futott, gyengébb konkurencia mellett, a második azonban már erősebb riválisokkal küzdött a nézőkért, így is csalódás a 2,64 milliós átlag (amely ráadásul 0,8-as ratinget jelent a célcsoportban).

A tévézők Jockey temetésére odakapcsoltak, de utána megint esett a nézettség, így kérdés, kell-e a TNT-nek egy olyan széria, amely láthatóan túl van már két (három?) csúcsponton is. (Fontos tudni, hogy minden az amerikai nézettségtől függ: hiába várná ötven tévétársaság a folytatást a világ ötven országában, ha az USA-ban gyenge a nézettség, a megrendelő dönt, a stúdió pedig tudomásul veszi, hogy nincs, ki pénzelje).

Forrás: TNT

A TV Series Finale szerint az, hogy még nem jelentette be a TNT a kaszát, azt jelzi, hogy valószínűbb a harmadik évad, mint az, hogy bejelentik a sorozat megszűnését. A portál szerint az is bizakodásra ad okot a rajongóknak, hogy a csatorna több kirakatsorozata, mint a Monday Mornings vagy a Southland csak 1,4 millió körül hoz. Ami biztos, hogy nyáron jobban teljesítene, mint év közben, még akkor is, ha az amerikai tévés nyár nem ugyanaz, mint a hazai uborkaszezon, ahol jóformán csak ismétlések mennek naphosszat.

Olvasnivaló:

Az ember Jockey Ewing mögött - Larry Hagman-portré
Az ember Bobby Ewing mögött - Patrick Duffy-portré