Erőszakos szex miatt perlik a sorozatsztárt

Glee szereplője, Mark Salling
Vágólapra másolva!
Az itthon is vetített Glee szereplője, Mark Salling nem használt gumióvszert egy aktus során, erőszakoskodott is, perli a volt barátnője.
Vágólapra másolva!

A Glee szereplőjét, Mark Sallinget volt párja, Roxanne Gorzela jelentette fel, állítása szerint a férfi nem volt elővigyázatos szex közben. Az ügyvéde által megfogalmazott beadványban az szerepel, hogy "péniszét óvszer használata nélkül a lány vaginájába helyezte", noha a felperes korábban közölte, hogy csak védekezéssel hajlandó lefeküdni a színésszel - írta a tmz.com.

Forrás: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Állítása szerint az aktus közben sem tudta megállítani a férfit, az erőszakos volt, majd mikor később felkereste, hogy beszámoljon az őt ért sokkról, a színész épp más nővel volt az ágyban. Gorzela szerint ő azt követelte, hogy Salling vizsgáltassa meg magát, nincs-e valamilyen nemi baja, de ekkor a férfi ellökte, ő meg a földre esett.

A színész nem kommentálta a feljelentést, sajtósa szerint viszont hazugság az egész, és csak tipikus esete annak, amikor egy lány egy tévésztár pénzére hajt.