Egy évre jegelik Matt LeBlanc-t

matt leblanc
Vágólapra másolva!
David Crane és Jeffrey Klarik szériája, a Sikersorozat mégsem lesz 2013-ban képernyőn, a Showtime 2014 elején adja legközelebb.
Vágólapra másolva!

Nem lehet túl jó érzés, ha egy egész évre jegelik az ember sorozatát, mert ez semmi jót nem jelent a folytatásra nézve. Ez történt a - többek közt a Jóbarátok és a Joey sztárját felvonultató Matt LeBlanc-t felvonultató - Sikersorozat-tal, ugyanis a Showtime bejelentette, hogy 2014-ben folytatódik a széria. Ez annak fényében meglepő, hogy a 2011-ben rajtolt produkciót 186 tévétársaságnak adták el eddig, és pár hónapja közölte a tévétársaság, hogy a kilencrészes harmadik évad 2013-ban lesz képernyőn.

Forrás: AFP/Getty Images/Frederick M. Brown