Profi vagyok, nem nagyképű

voice
Vágólapra másolva!
A Voice-ban tűnt fel a nagyközönség előtt Czerovszky Heni, aki számos magyar előadó mögött vokálozott az elmúlt két évtizedben. Január elején ugyan kiesett a show-ból, marad a pályán, és sajnálja, hogy túlzott magabiztosságát félreértették a tévézők.
Vágólapra másolva!

"Ikonikus emberekkel dolgoztam együtt, nem véletlen, hogy Somló Tamást választottam mesteremnek. Imádom a humorát, azt mondta, ha megnyerem, beáll mögém vokálozni" - nyilatkozta Czerovszky Henriett a SuperMokka című műsorban. Somló sajátos humorát a Voice nézői is megtapasztalhatták, amikor a zenész az egyik énekest valamilyen különös okból kifolyólag Nils Holgerssonhoz hasonlította, majd eljátszotta furulyán a Magyar népmesék nyitó futamát - mintha legalábbis egy hazai animációról lett volna szó.

Czerovszky a legutóbbi show-ban esett ki, és sokaknak nagyképűnek tűnt, legalábbis a megvágott anyag szerint. "Ez egy show, nekem is kialakult egy szerep. Mindenkinek az elsőre kialakuló imidzsét viszik tovább, én pedig a nagy verseny hevében olyat nyilatkoztam, amit nem gondoltam komolyan. De húsz év van a hátam mögött, elég sok mindent letettem az asztalra, és ezek tények: ezt érezhették nagyképűségnek az emberek. Nem az én feladatom, hogy reklámozzam önmagam. Egy dolog viszont nem esik jól, az, ha gyalázkodnak... és sajnos nagyon kíváncsi természet vagyok" - jelezte, hogy elolvassa a kommentelők bejezéseit is.