Charlie Sheen két évig folyamatosan a képernyőn lesz

charlie sheen
Vágólapra másolva!
Az FX óriási mennyiségű epizódot rendelt Charlie Sheen sorozatából, ráadásul a részeket komolyabb szünet nélkül adja le.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, az FX - példátlan módon - kilencven epizódot előre megrendelt az Anger Management-ből. Az amerikaiak egyik legnagyobb tévés eseményén, a TCA Press Touron az is kiderült, hogy a csatorna nem évadokra bontva, hanem egy az egyben adná le a sorozatot, csupán a nemzeti ünnepek és az országos sportesemények alkalmával hagyna ki egy-egy hetet. 2013-ra és 2014-re így átlagosan negyvenöt epizóddal kell számolni - jelezte az FX elnöke, John Landgraf.

Forrás: AFP/Getty Images/Frederick M. Brown

A csatorna vezetője a sajtótájékoztatón azt is elmondta, egyelőre nem tervezik elkaszálni az FX meghatározó szériáját, a Felhőtlen Philadelphiá-t sem. A vígjátéksorozatból nemrég rendelték meg a kilencedik évadot, Landgraf pedig úgy fogalmazott, "nagy a valószínűsége, hogy lesz tizedik szezon is".