Új magyar sorozattal előzné meg az RTL-t a TV2

Vágólapra másolva!
2013 januárjától a TV2-n látható a Bűnök és szerelmek: a sorozat forgatása már elkezdődött. A középpontban két egykori barát áll: az egyik rendőrfőnök, a másik bűnöző lett az évek során.
Vágólapra másolva!

A TV2 új, sajátgyártású, napi sorozattal indul januárban, a címe Bűnök és szerelmek. A sorozatot a Jóban Rosszban producere, Nagy Tamás jegyzi. "Ez egy egy olyan sorozat, amely kimegy az utcára, és a napi sorozatok esetében megszokott stúdió helyett valódi helyszíneken, hús-vér emberekkel forog. A cselekmény rendkívül izgalmas, pörgős, a karakterek pedig hétköznapi nyelvet beszélnek, ám amit tesznek, az minden, csak nem hétköznapi. Vannak olyan szereplőink, akikkel az első pillanattól szimpatizál majd a néző, és olyanok is, akiket meglátni és meggyűlölni egy pillanat műve lesz. Klasszikus szappan ez, csak gyorsabb, feszesebb, és az az új benne, hogy ennyire valóságszagú napi sorozat még nem volt Magyarországon" - mondta.

A Bűnök és szerelmek forgatása hetekkel ezelőtt elkezdődött. A sorozat történetének középpontjában három társaság áll: a Bodzás klán, melynek tagjai családi üzlet címén leginkább piszkos ügyletekkel keresik a napi betevőt; a Kapus család, élén Kapus Tiborral, aki rendőrfőnökként mindent megtesz azért, hogy felszámolja Bodzásék bandáját, valamint néhány nevelőintézetben nevelkedett fiatal, akik miközben kisebb-nagyobb stiklikkel próbálnak érvényesülni, szoros kapcsolatot ápolnak az alvilággal és Kapusékkal is. A TV2 közlése szerint a három társaság tagjai között titkos szerelmek, régi és új barátságok, ellentétek és szövetségek szövik a szálakat, valamint egy régi konfliktus, amely ellentétes oldalra sodorta az egykori gyermekkori barátokat: a maffiózó Bodzás Lajost és a rendőrfőnök Kapus Tibort.

Hasonló műsort indít az RTL Klub is (ami nem meglepő, hiszen a piaci trendeknek megfelelően számtalanszor lépett már egy irányba, csak más időpontban a két nagy tévé), a Berlin - Tag & Nacht mintájára.