Garázdaság miatt börtönbe kerülhet az egykori villalakó

Vágólapra másolva!
Rendőrségi eljárás indult a VV4-ben látott Márki Zsuzsi ellen, aki februárban megtámadta a Blikk újságírónőjét. Az egykori villalakó néhány hete öngyilkosságot kísérelt meg, s bár állítja, hogy jobban van, újfent nehéz időszak előtt áll.
Vágólapra másolva!

A Való Világ negyedik szériájából erőszakossága miatt kizárt Márki Zsuzsi ellen eljárást indított a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága. A sztriptíztáncosként dolgozó lány február elején a Corvin plázában támadt rá egy újságíróra, akit ököllel és mobiltelefonjával többször arcon vágott, majd a földre került nőt meg is rugdosta. A tettlegességről videofelvétel is készült, amit VV Zsuzsi feltöltött saját Facebook profiljára. A Blikk bántalmazott újságírója feljelentette a lányt, aki tettéért három év börtönbüntetést is kaphat.

Forrás: RTL

A Bors információi szerint a rendőrség garázdaság és könnyű testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást VV Zsuzsi ellen, s mivel két bűncselekmény elkövetéséről van szó, a bíróságnak halmazati büntetést kell kiszabnia. Súlyosbító körülménynek számít, hogy az egykori villalakó ellen kábítószerrel való visszaélés miatt is zajlik egy nyomozás.