Litkai Gergely távozik a Comedy Centraltól

Vágólapra másolva!
Litkai Gergely távozik a Comedy Central csatorna programigazgatói posztjáról, de a jövőben is a csatorna közelében marad.
Vágólapra másolva!

Változás a Comedy Central programigazgatói posztján: távozik a humoristaként, stand-up fellépőként is ismert Litkai Gergely, helyét a Viacom ifjúsági márkáiért is felelős Temesvári Marietta veszi át. Öskü Ambrus, a csatorna korábbi gyártásvezetője az operatív feladatokat átvéve csatornavezetővé lép elő.

"Az, hogy lemondtam a programigazgatói posztról, nem azt jelenti, hogy elhagyom a csatornát. Ezek után is kreatív ötletekkel segítem majd a Comedy Centralt. A csatorna, mint saját gyerek továbbra is szívügyem és ez egy igazán jó lehetőség arra, hogy azzal a részével foglalkozzam a dolognak, ami a legjobban érdekel. Marietta profi, tapasztalt programming vezetőként alakítja majd csatorna stratégiáját. Ambrussal pedig már több, mint egy éve készültünk a pozícióváltásra, számos szakmai kérdésben közösen döntöttünk eddig is. Mindketten értik a dolgukat, nyugodt szívvel hagyom rájuk a csatorna irányítását" - nyilatkozta távozásakor Litkai, aki A Comedy Central bemutatja, a Van képünk hozzá és a Susogós Mackók készítésében továbbra is részt vállal.