VV5: kiderült, kiket nem engednek bokszolni az edzők

Vágólapra másolva!
Hiába készült tíz napon át Veronika és Fecó a bokszmérkőzésre, nem mehetnek a ringbe. Előbbit egyik edző sem látta alkalmasnak egy ilyen bunyóra, Fecó pedig szerény mennyiségű voksot gyűjtött be.
Vágólapra másolva!

A Való Világ nézői napokig arról szavazhattak az interneten, hogy kiket látnának szívesen a ringben. A három-három legtöbb voksot kapott villalakó egyenest bejutott a vasárnapi megmérettetésre, a két-két legkevesebb szavazattal bíró játékos közül az edzők dönthették el, hogy ki mutassa meg, mire volt elég két hét felkészülés.

rtl

A lányoknál Veronika és Eszter maradtak a végére, nem volt vita abban, hogy előbbinek jobb, ha nem produkálja magát a kötelek közt. A fiúknál az edzők nem tudtak dönteni, de mivel Gergő a nézőknél negyedik lett, Fecó pedig utolsó, így végül utóbbi kapott felmentést. Előbbin látszott, hogy nagyon szívesen felhúzná a bokszkesztyűt, utóbbi pedig ugyan lelkiismeretesen készült, mégsem tűnt szomorúnak azért, mert kimarad neki a bunyó.

A négy nyertes automatikusan védettséget kap, a vasárnapi boksz után pedig kiválasztás lesz, azaz nem borul az RTL heti műsorrendje - csak a jövő heti.

Nézze meg tévés blogunkat is!