A Tankcsapda énekesével nyit Till Attila visszatérő műsora

Vágólapra másolva!
December 20-án indul a Propaganda a Tv2-n: Till Attila Pulitzer-emlékdíjas műsora megújul, az ötven perces adásokban ezentúl egy ismert ember és egy egy civil "hős" története ismerhető meg.
Vágólapra másolva!

A Tv2 reményei szerint a Propaganda kilép a rétegműsorok skatulyájából és a széles közönség számára készíti anyagait. December 20-ától, minden kedden, késő este lesznek képernyőn Till Attila és riportalanyai. Az 50 percesre bővülő epizódokban két vendég lesz, egyikük népszerű, közéleti híresség, másikuk pedig olyan ember, aki "a hírnévvel mit sem törődve alkot maradandót a maga területén."

"Nagyon örülök, hogy négy év után újra képernyőn lesz a Propaganda. Egyébként ez a kedvenc műfajom, amikor nem rohanunk, van időnk beszélgetni, megismerni a másikat. Nagyon intimmé és bensőségessé teszi a riportokat, hogy nem a vendég jön a tévéstúdióba, hanem mi megyünk el hozzá, az ő közegébe, így válik sokkal személyesebbé egy-egy történet. Külön öröm számomra, hogy olyan emberek is vállalták a szereplést, akik amúgy ritkán láthatók kereskedelmi csatornákon" - nyilatkozta a műsorvezető a Tv2-nek.

Az első adás vendége a Tankcsapda együttes frontembere, Lukács László, és Pataky Kata lesz.