150 kilométert repültek a Barátok közt lufijai

Vágólapra másolva!
Szarvas környékéről hárman is jelentkeztek, hogy megtalálták az RTL Klub szappanoperájának szereplői által elengedett lufikat és a hozzájuk kötött cetliket, kódokkal. A megtalálók stúdiólátogatást nyertek, és találkozhatnak kedvenc színészükkel.
Vágólapra másolva!

Október 13-án, Budapesten, a Citadellánál eresztett szélnek a Barátok közt stábja száz lufit, megünnepelendő Illés Júlia és Berényi András esküvőjét. A lufikat - német nyugdíjasok és kacagó japán turisták örvendezése közepette - az erős szél hamar elrepítette a Csepel-sziget felé. Mindegyikhez cetli volt kötözve, rajta egy kóddal és egy üzenettel, hogy a megtaláló írjon e-mailt vagy telefonáljon: a kódszám beküldése vagy beolvasása után lehetősége lesz találkozni kedvenc Barátok közt-színészeivel, a dél-budai stúdióban.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A produkciótól kapott információ szerint hárman is jelentkeztek már, érvényes kódokkal: Csabacsűdön, Békésszentandráson és Kunszentmártonon találták meg a már vélhetően löttyedt lufikat a cetlikkel - mindhárom település Szarvas közelében található.