Fétis-szertartás, vihar és zord határőrök - folytatódik a Négy esküvő

Vágólapra másolva!
Jó nézettséggel futott 2010-ben a Négy esküvő a Viasat3-on, így a csatorna újabb adagot rendelt: a tízrészes évad kedden este látható, október 18-tól. Nem hagyományos lagzikat mutatnak majd, vörösboros pöttyökkel tarkított ingben  részegen dalolászó nagybácsikkal - ellenben lesz melegesküvő, összeházasodnak motorosok, és swingerklubban is járt a stáb.
Vágólapra másolva!

Folytatja a Négy esküvő-t a Viasat3, Gonda Péter producer az [origo]-nak az évad újításairól mesélt. "Lényegesen magasabbra tettük, illetve tették a jelentkezők a mércét, ebből adódóan nagyon különleges esküvők lesznek. Láthatunk swingerklubban megtartott esküvőt, fétisesküvőt, motorosesküvőt. Médiatörténeti pillanat, hogy először lesz magyar képernyőn homoszexuális esküvő, amely ráadásul egy magyar celeb részvételével zajlott. Steiner Kristóf döntött úgy, hogy beszáll a versengésbe párjával Matannal, egy különleges helyszínen, Izraelben megtartott esküvővel. Rajtuk kívül más ismert résztvevők is vállalták a megmérettetést, Emílió és menyasszonya Tina, aki Bangó Margit unokája, továbbá Czutor Zoltán és menyasszonya, Zsanett. Természetesen a többség most is civil, de az esküvőjük valamilyen szempontból érdekes, például a nemzetiségi, a különleges foglalkozásokat űző párokéi."

A producer szerint lesznek eredeti elemek: "A fétisesküvő önmagában megdöbbentő volt a többi pár számára, a motorosszertatás pedig szinte egy időben zajlott egy go-go show-val a Forma-1-en. A júliusi hideg időjárás amúgy több esküvőt elmosott szinte, és volt, ahol a vihar gyakorlatilag elfújta a násznépet... Izraelbe nem akarták beengedni a stábot, hazafelé pedig elvették a fél technikai felszerelésünket. És hát persze olyan is volt, ahol a násznépnek annyira melege volt, hogy ledobálta az összes ruháját, igaz ez a swingerklubban zajló esküvőn történt."

Az első évadban is civakodtak rendesen a leendő feleségek, zsörtölődtek, kritizálták a rivális tortáját, szalvétáit, fintorogva pocskondiázták a ruháját. "Nyilván sokkal taktikusabban, megfontoltabban szerepeltek a menyasszonyok, de közben nagyon nem kímélték egymást" - mesélte Gonda. A producer erős kezdést ígér. "Már az első két adásban elképesztő drámát fognak látni a nézők a Viasat3 képernyőin, olyat, amelyre sem a menyasszonyok sem a stáb nem volt felkészülve lelkileg. A swingerklubban zajló esküvő nyilván sokak számára megdöbbentő lesz, és természetesen sok olyan esküvő volt, ahol a vendég menyasszonyok kicsit a kelleténél jobban felöntöttek a garatra, és ezekből igencsak vicces helyzetek kerekedtek. Az egyik esküvőn pedig mindenki legnagyobb meglepetésére egy nem kifejezetten a szolid életviteléről ismert celeb rabolta el a menyasszonyt, sőt alig akarta visszahozni!"

2011-ben nem árt, ha egy tévéműsor interaktív, bevonja a nézőt valamilyen szinten, így a tévézők a műsor honlapján (negyeskuvo.hu) is pontozhatják az esküvőket a műsorokat követően. A sorozat végén a nézők kedvence, a legtöbb pontot kapó pár is nyereményben részesül, ráadásul a pontozó nézők is értékes ajándékokat nyerhetnek.