Kotroczó Róbert: Fiatalosabb az RTL Klub imázsa

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub hírigazgatója szerint nem az a fontos, melyik tévé hírműsora nyer egy estét egy-két százalékkal, hanem az, hogy az RTL Klub üzletileg sikeres vállalkozás, a Tv2 pedig tavaly veszteséges volt. Úgy véli, hogy a Tények-ben mutatott Magyarország-kép szerint itt "gyilkosok, perverzek, kocsmai háborgók, egymást ölő, részeges sógorok dajdajoznak", ami káros. Tartalmi változást a Híradó-ban nem tervez, a képernyősök is maradnak, csak a stúdiókép lesz más nyár végétől. A hazai hírek erős túlsúlyát azzal magyarázza, hogy minél távolabb történik valami, annál kevésbé érdekes a magyar nézőnek.
Vágólapra másolva!

Dátum még nem hangzott el: mikortól kerül hétre az RTL Híradó-ja?

- Július 18-tól, és nagyjából 35 perces lesz. Azért volt szükség erre a lépésre, mert nyáron később kezdenek el tévézni az emberek, sokan még strandon vannak, nem érnek haza a hírekre.

Tavaly és tavalyelőtt is később ültek le a tévéhez, de mégis tizennégy éve fél hétkor van az esti hírműsor.

- Sokat változtak a nézői szokások, a médiapiac is átalakult. Az RTL Klubban pedig épp az a jó, hogy nagyon invenciózus, megcsinál, kipróbál sok olyan dolgot, amelyet más csatorna nem mer. Vonatkozik ez dizájnra, műsortípusok behozatalára egyaránt. Engem meggyőztek a kollégáim, hogy jó lesz a hetes kezdés, holott én alapvetően konzervatív vagyok műsorkészítői szempontból, ahogyan a Híradó is konzervatív műfaj. Elárulom, hogy nem volt olyan egyszerű lelkesedni, de elfogadom, hogy a Híradó-nak alapvető funkciója egy kereskedelmi tévénél amellett, hogy kiegyensúlyozott, hiteles tájékoztatást nyújtson a nézőknek, hogy segítsen abban, hogy az egymásra épülő műsorok egyikeként egyre nagyobb számban hozzák a nézőket.

A Tv2 szerint ezzel a lépéssel ismerte be az RTL Klub, hogy abban a sávban a Tények nézettebb.

- Az RTL Klubnál soha nem volt nézettségi elvárás a Híradó-val szemben, a csatorna nem támasztott ilyen követelményeket. Az összképnek egy elemét kell legyártanunk, és ebben jól teljesít a Híradó. A műsornak más a dolga: az a feladatunk, hogy a ránk szabott időben és helyen olyan hiteles műsort készítsünk, amelyből az emberek megtudják, mi zajlik a világban és itthon. Probléma- és eseménytérképet vázol fel, segíti az embereket a mindennapos dolgaikban. Mi pedig soha nem állunk elő azzal, hogy most épp mennyire, hány százalékkal veri a Híradó a konkurens csatorna műsorait. Az elmúlt tíz évben majdnem mindig el tudtuk volna mondani, hogy mennyivel nyertünk, de nem kellett. Ami ennél fontosabb, hogy 2010-ben 308 napot nyert meg főműsoridőben a kereskedelmi korcsoportban az RTL Klub, a Tv2 49-et. Ebben az évben 179 nap telt el, ebből 173 alkalommal nyert az RTL Klub. Nálunk minden reklámblokk a helyén van, nem úgy, mint a konkurenciánál: mert csak ott lehet csinálni extra hosszú műsorokat, amelyek számai látványosnak tűnnek elsőre, de mivel nem mernek reklámot betenni, ennek megvan a maga gazdasági következménye. Ez a két cég gazdasági mutatóiban manifesztálódik: az RTL Klub üzletileg sikeres vállalkozás, a Tv2 pedig a lapok szerint tavaly veszteséges volt.

Ön szerint mi változott a kereskedelmi tévék hírműsoraiban, struktúrájában?

- Úgy gondolom, ha valami kicsit is működik a konkurenciánál, akkor azt jól meghosszabbítják. Ott nőtt a közönségarány, például a nyugdíjasokkal, ide meg átjöttek az iskolázottabb nézők, a családanyák, a jobb keresetűek, akiket a hírek érdekelnek. Úgy látom, hogy reklám nélkül a nagyon hosszúra nyújtott műsoruk egyfajta előremenekülés a megmérettetés elől, de nem tudják pénzre váltani. Nekünk pedig még hosszabbnak sem kell lennünk, hogy megnyerjünk több estét. Tegnap amúgy nyert a Híradó a Tények-kel szemben, ha minimális különbséggel is.

Az RTL Híradójában nincs annyi bűntény, úgy látja?

- Nincs, megfelel a törvényben előírtaknak. Amiért sajnálom kicsit a Tények-et, amely jobb napokat is látott, hogy nagyon negatív médiaszerepet szabtak rá. Bűnözéssel kapcsolatos kékhírek teszik ki ott a műsoridő javát, és a nézői csoportok ebből azt látják, hogy Magyarország milyen nyomasztó ország. Negatív a hatása. Nem arról szól, mit hogyan intézhet egy állampolgár, milyen lehetőségek vannak, hogyan lehet tájékozódni. A Tények-ben mutatott Magyarország-kép szerint itt gyilkosok, perverzek, kocsmai háborgók, egymást ölő részeges sógorok dajdajoznak.

De ott sem lehet több bűntény az új médiatörvény szerint. (A jelentős befolyásoló erővel rendelkező kereskedelmi televíziók reggeli és esti hírműsoraiban a bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás nem lehet hosszabb terjedelmű a hírműsor időtartamának húsz százalékánál - a szerk.)

- Az legyen az ő dolguk. Úgy tudom, hogy az első három hónapban túllépték a törvényes arányt. Megjegyzem, hogy amikor én még nem dolgoztam itt, nagyon régen, az RTL Híradó-jával szemben volt az a vád, hogy milyen véres - de mindezt tíz éve átbeszéltük, és egészen átszabtuk. Az viszont, hogy most a Tények körül csend van, és mintha sem a médiahatóság, sem a közönség nem hallatná a kritikáit, nekem furcsa érzés. Persze mindenki azt néz, amit akar, csak a hatása nem mindegy. De úgy vélem, épp a Tények szerkesztői azok, akik velünk szemben határozzák meg magukat. Társadalompolitikai, pártpolitikai ügyből is több van az RTL Klubon, és meg is nézik. A számok szerint, ha valami jelentős dolog történik az országban, tüntetések, új alkotmány, azt az RTL Klubon szeretik megnézni este.

Ha nem válik be a hetes kezdés, visszatér fél hétre a Híradó?

- A kollégáim meggyőztek, ez remek alkalom, hogy kipróbáljuk, hogyan menne este héttől a nyári időszakban. Ez nem új gondolat, minden évben felmerült eddig.

Ki dönti el, marad-e, megy-e?

- Nem csak Kolosi Péter programigazgató és én beszélünk erről, sok mindenki befolyásolja a döntést, persze alapos elemzések, kutatások alapján. Emellett azonban sok más változás is lesz, 16:9-es képernyőarányra is áttérünk, majd a nyár végén bevezetjük a Híradó új imázsát, amely új stúdióképet is jelent.

És új arcokat?

- A mostaniak, Erős Antónia, Szellő István remekül működnek, ők a csatorna arcai, és senki sem akarja lecserélni őket. Mindig a legnépszerűbb tévések közt vannak minden felmérésben, nem hiszem, hogy a konkurencia ebben erősebb tudna lenni - bár nem látok épp friss hitelességi adatokat.

Azáltal, hogy csak a 18-49 számít, nem hanyagolja az RTL Klub az idősebbeket?

- A sok elem együtt meghatározó a híradóknál, így a nézői közösség összetétele is fontos. Az idősebbekkel kapcsolatos híreket itt is megtalálják a tévézők, de kétségtelen, hogy fiatalosabb az RTL Klub imázsa. Minden közönségcsoportban nem lehet, és nem is kell nyerni.

Az értelmiség több külföldi hírt is elbírna, de csak zavargások, katasztrófák esetén kerülnek be ezek a kereskedelmi tévék híradóiba.

- Minél távolabb történik valami, annál kevésbé érdekes a magyar nézőnek. Úgy kell elmesélni ezeket, hogy megtaláljuk a párhuzamokat, akár az uborka-ügyben, akár a görög gazdasági helyzetben. A külpolitikai, külgazdasági hírek nálunk inkább a késő esti híradóban vannak, és ennek az oka, hogy a 23 órás hírműsorunk más célcsoportnak készül: akkor már sok értelmiségi, döntéshozó nézi a tévét, így akkor sok, úgynevezett "hard news" van. Figyelünk más műsorsávra is, a reggeli, nap közbeni hírek összeállításakor tudjuk, hogy anyukák, kisgyerekek vannak a képernyő előtt nagyobb számban.

A hírműsor hosszabb lesz, új sávban - és a Fókusz változik?

- Nem változik, de nem is kell, mert nagyon sikeresen működő magazinműsor.