Új realityben szerepel Béres Alexandra és Serényi Zsolt

Vágólapra másolva!
Béres Alexandra és Serényi Zsolt műsora, a Fitt-Térítők június 4-től minden szombaton és vasárnap délután lesz képernyőn a Tv Paprikán.
Vágólapra másolva!

Béres Alexandra és Serényi Zsolt új, közös műsorában azoknak próbál segíteni, akik úgy döntöttek, szakítanak eddigi életmódjukkal és megpróbálnak egészségesebb életet élni. A Fitt-Térítők című sorozatban a főszereplők a felhívásra jelentkezett nézők otthonába látogatnak el, megvizsgálják a hűtők tartalmát, következtetéseket vonva le táplálkozási szokásaikról.

paprika tv

A tanácsadók olyan étrendet határoznak meg, ami nem áll messze a változásra vágyók ízlésétől, de egészséges. A reality szereplői rendszeres testmozgással kapcsolatos instrukciókat is kapnak.

A csatorna honlapjára bemutatkozó kisvideók, tippek, és egyhetes étrendek is felkerülnek majd.