Marokkói csirke

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 db csirkecomb, 2 evőkanál olívaolaj, só, darált bors, 1 teáskanál őrölt koriandermag, 1 teáskanál őrölt római köménymag, 1 teáskanál kakukkfű, fél narancs reszelt héja, fél citrom

A körethez: 3 dl kuszkusz, 1-1 db sárga és piros kaliforniai paprika, 1 maréknyi mandula, fél maréknyi aszalt sárgabarack, őrölt római kömény, őrölt koriandermag, 2 evőkanál olívaolaj, só, darált bors

Elkészítése:
Tegyük egy kis tálba a fűszereket, adjunk hozzájuk fél teáskanálnyi só, majd csorgassuk hozzá az olívaolajat. Tegyük a csirkecombokat egy vágódeszkára, a combokat éles késsel vágjuk be.

Daráljunk rájuk borsot, majd csorgassuk meg őket a fűszeres olajjal, és a facsarjuk rájuk a citromot. Kezünkkel jó alaposan dörzsöljük a fűszeres pácot a csirkébe.

Tegyük egy tepsibe a csirkeconmbokat, tegyük melléjük a kifacsart citromhéjat. Öntsünk alá egy deci vizet, fedjük le alufóliával, majd tegyük forró sütőbe, és 160 fokon 40-45 perc alatt süssük puhára.

Ha a csirke húsa megpuhult vegyük le róla a fóliát, majd pirítsuk ropogósra pár perc alatt.

Az elkészült csirkéket vegyük ki a sütőből, szedjük ki a tepsiből, és tálalásig tartsuk melegen.

Öntsünk a tepsibe három deci vizet, majd forraljuk fel - ebből lesz a köret szaftja.

A körethez egy nagy lábasban hevítsünk két evőkanálnyi olívaolajat, tegyünk bele egy-egy darab sárga és piros, vékony csíkokra felvágott kaliforniai paprikát.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Hintsük meg egy-egy csipetnyi őrölt római köménnyel és koriandermaggal, majd pirítsuk két percig. Szórjuk meg sóval, tegyünk hozzá egy maréknyi mandulát, és félmaréknyi összevágott aszalt sárgabarackot, daráljunk rá borsot, majd öntsük rá a tepsiben lévő fűszeres szaftot.

Forraljuk fel, utána öntsünk rá három deci kuszkuszt. Fedjük le azonnal fedővel, és vegyük le a tűzről. Öt perc elteltével villával lazítsuk fel a kész kuszkuszt, majd tálaljuk az megsült csirkecombokkal.